A gimnáziumi zenekarként indult Signore Crust tavaly mutatkozott be egy kiemelkedő EP-vel (Centerfold Crush) és Magyarradarunkon is. Most pedig máris itt egy újabb remek szerzemény, kínai címmel, álmodozós-lebegős janglepoppal.
A szörfrockos, rituális-keleties hangzású dalról a zenekar mesélt a Recordernek: "A 甜迪斯科 (sweet disco)-t még nyáron írtuk a próbatermeben, két gitárriffből raktuk össze a harminc fokban, hosszú farmerban meg mokaszinben. Akartunk egy igazán nyugis számot, amiben nincsen élesen elkülönített verze meg refrén, csak egy adott hangulatot ad át. Ez a szövegében is fontos, bár a stúdióban rájöttünk, hogy a basszusgitár egy külön történetet mesél el, lehet legközelebb azon írjuk meg a szöveget is. De ami fontosabb az a keleties irány, van benne kinai népzenei elem, kis ritualitás és még bonsai is (japánul:盆栽)."
A Signore Crustot a terveikről is megkérdeztük: "A kis vizuált is mi csináltuk hozzá, ennek és az ázsiai / keleti vonalnak is lesz még folytatása az új EP további trekkjeiben. Három szám és egy intro lesz a kislemezen, ezek folyamatosan fognak érkezni a tavasz folyamán, mindegyik számhoz tartozik majd külön boritó és valamilyen vizuál videó is, sőt klipet is tervezünk!"
a zenekar legközelebb február 2-án ad koncertet a Grizzly Vibrations és a Pons társaságában, Facebook-eseményoldal
és akkor a remek új dal a - a hideg télben vágyott - nyári fülledtséget, szellős hangulattal átadó vizuális körítéssel:
nyitókép: Juststaynatural
Signore Crust Facebook-oldal