EP-premier! Jónás Vera Experiment: Tiger, Live! (élő felvételek)

2017.01.09. 11:00, rerecorder

vera_jonas_exp.jpg

A Jónás Vera Experiment 2015 végén vezette fel második albumát a Recorderen debütált Walk Away című dallal, a 2016 áprilisában megjelent remek Tiger, Now! című lemez kapcsán pedig kétszer is interjúztunk vele (először kedvenc zenéit, inspirációt mutattuk be, majd Péterfy Borival duettben beszélgettek). A 2017-es év eleje is még ide kapcsolódik, hiszen Tiger, Live! címmel egy háromszámos koncert-EP jelenik most meg klipekkel együtt, azon a héten, amikor a zenekar bemutatkozik az Eurosonic showcase-fesztiválon.

vera_ep.jpgA Tiger, Live! EP az akváriumos lemezbemutatón készült felvételekből áll össze, két dal a tavalyi lemezről, egy pedig a 2013-as Game című debütálásról szerepel. A zenekar nagyon sikeres évet zárt december 28-án a Trafóban ötéves születésnapi koncertjén: a kitűnő  második album és remek koncertek, fesztiválszereplések mellett előzenekaroskodtak a Skye&Ross from Morcheeba előtt és Jónás Vera énekelte az Aranyélet című HBO-sorozat főcímzenéjét

A 2016-os pozitív sorozat 2017-ben is folytatódik: szerdán és csütörtökön Európa legnagyobb showcase fesztiválján, az Eurosonic-Norderslaagon Groningenben mutatkozik be a zenekar. A showcase fesztiválon eddig még nem látott-hallott Jónás Vera Experiment összesen három különböző alkalommal és helyszínen ismerkedhet majd a nemzetközi közönséggel és viszont, majd hazafelé útba ejtik Belgiumot is egy koncert erejéig. Mindeközben egy remixlemezen is dolgoznak, amelyen számos hazai tehetséggel kooperálva értelmezik újra friss és régebbi dalaikat. A hatásos bemutatkozásra készülve került most elő a legfrissebb lemez bemutatójáról készített live EP anyaga. A Launching Gagarin Records gondozásában megjelenő Tiger, Live! egyrészről üzenet a közönségnek és egyfajta útravaló is: figyelem európai fülek, nekünk is vannak izgalmas női énekes-dalszerzőink!

és akkor a háromszámos koncert-EP videón is: 


Jónás Veráék Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/01/09/ep-premier_jonas_vera_experiment_tiger_live_elo_felvetelek
EP-premier! Jónás Vera Experiment: Tiger, Live! (élő felvételek)
süti beállítások módosítása