Seal világslágerét így még nem hallottad!

2017.01.05. 16:02, Frontrecorder

murlo.jpg

Alapszabályként feldolgozással csak akkor foglalkozunk, ha az szokatlan, meghökkentő, vicces, kicsavart és a többi, egyszóval unikális módon nyúl az eredetihez - és amit a brit bass music producer Murlo művelt Seal Kiss From A Rose című dalával, az 110%-ig megfelel a követelményünknek.

A brightoni születésű, Londonban élő, grafikus-illusztrátorként is dolgozó Murlo (Chris Pell) néhány éve tűnt fel és tört utat magának határozott léptekkel a basszuszenei mezőnyben. Haladó szellemű, eklektikus zenei világú producer, aki ügyesen bánik a brit eredetű bass music stílusokkal a UK funkytól a bassline-on át a grime-ig, ahogy ezt 2015-ös minialbumán bizonyította. Egy ideje az újvonalas grime a fő csapásiránya - otthonosan mozog az experimentális/ambientes weightless zsánerben éppúgy, mint az R&B-s "csajos" vonalon -, ebbe illeszkedik az a szösszenetnyi remix is, amit Seal legnagyobb slágeréből, a Kiss From A Rose című (eredetileg 1994-ben megjelent, majd a Mindörökké Batman betétdalaként 1995-ben újra kiadott és ezzel az énekest befuttató) nyálhatáron táncoló balladából rittyentett. Az instrumentális és dobalap nélküli refix forrása egy neten talált MIDI fájl, ami már önmagában vicces, a pánsípszerű sziinti és a madárcsicsergés pedig csak fokozza a furaság érzését: nem lehet eldönteni, hogy tisztelgés vagy paródia - mindenesetre nagyon eredeti.

 

ez pedig Murlo Work remixe - tropical grime, valaki?

Címkék: seal murlo
https://recorder.blog.hu/2017/01/05/seal_vilagslageret_igy_meg_nem_hallottad
Seal világslágerét így még nem hallottad!
süti beállítások módosítása