Dalpremier! Richard Atom: N.Y.U.G.I.

2016.12.16. 14:30, Frontrecorder

nyug.jpg

2016 egyik legjobb, és mindenképpen legváratlanabb hazai felfedezése a tizenhét év fióknak zenélés után az ismeretlenségből idén nyáron kilépett producer Richard Atom, aki a régi felvételei mellett novemberben egy friss dalt is megosztott, és most egy ilyen, szintén új szüleménnyel zárja az évet. N.Y.U.G.I,, bőven van még több ott, ahonnan ez jött!

Fél év telt el azóta, hogy Richard Atom úgy döntött, felfedi magát a nyilvánosság előtt és megosztja a több mint másfél évtizede a merevlemezén gyűlő elektronikus zenéit, ami fura helyzet, hiszen nagy múlttal, ám mégis a nulláról indult. Kíváncsiak voltunk, hogyan élte meg a nagy váltást privátról publikusra, a biztonsági zónájából a nyílt terepre lépve milyen tapasztalatokat szerzett a hazai zenei életben. "A visszajelzések nekem nagyon pozitívak voltak, azok is, amik kritikát fogalmaztak meg, mert így lehet más szemszögből is néznem a zenéket. Másrészt újra jobban nyomon követem a magyar és nemzetközi megjelenéseket, és sok nagyon izgalmas friss dolgot találok; jó hogy lejártnak gondolt hangzások meg ritmusok térnek vissza. Ugyanakkor a zenei közeg inkább csalódás. Az egész olyan, mint a fővárosunk szexuális élete is: nincs benne felszabadultság, egymásnak okozott örömök, csak érzéketlen, görcsös mozdulatok az érvényesülés irányába: taktikázás, lehúzás, lenyúlás, kész minták szorgalmas másolása. Ez nem siránkozás, inkább felismerés" - értékeli az eddigieket.

A producer azonban határozottan megy tovább előre, 2017 máris sűrűnek ígérkezik. "Február elejére készül el egy klip Szappan Petra (Petraflow) szereplésével a This song will help you to leave ... behind--ra. Márciusig kijön az összes eddig kiadott számom update-je, EP-kbe rendezve, ezek elég előrehaladott állapotban vannak, de hagyom magamban érni. Bazi sok régi számom van, lesz még ezekből bőven, és új számok is érkeznek, de most még nem tudom, hogyan. És van egy 'Ex Techno DJ at Jazz Class' projektem, azt most nagyon szeretem csinálgatni."

A 2016-os évébe pedig még belefér egy idén ősszel született új szám megosztása. "Ez is terápiás jelleggel készült, csak pont máshogyan, mint az előző. Az egyik legprimitívebb monoszintivel tettem össze a dallamokat" - mondja a N.Y.U.G.I. című trekkről, ami persze egyáltalán nem nyugis; egy lendületében meg-megtörő, zaklatottan pulzáló-kattogó tech-house szám.

https://recorder.blog.hu/2016/12/16/dalpremier_richard_atom_n_y_u_g_i
Dalpremier! Richard Atom: N.Y.U.G.I.
süti beállítások módosítása