Szólólemezt dob ki a Foo Fighters dobosa

2016.11.02. 12:45, Frontrecorder

taylorhawkins.jpg

A Foo Fighters dobosa, Taylor Hawkins november 11-én előrukkol első szólólemezével, egy minialbummal, amelyről azt állítja, hogy a Blur és a Kinks hagyományai előtt igyekszik tisztelegni. Hm.

Jövőre lesz húsz éve, hogy Hawkins a Foo Fighters-ben dobol főállásban, az utóbbi tíz évben pedig, amikor az anyazenekara pihen, különféle mellékprojektekben éli ki magát, mint a Taylor Hawkins And The Coattail Riders (melynek eddig két albuma jött ki, 2006-ban és 2010-ben), a Birds Of Satan (a debütáló album 2014-ben jelent meg), illetve a Chevy Metal feldolgozás zenekar. A jelenlegi FF-hiátus alatt pedig elérkezettnek látta az időt, hogy a saját neve alatt álljon elő egy lemezzel; a november 11-én érkező KOTA című minialbummal. A hat számot egyedül írta és rögzítette, ő énekel, illetve majdnem minden hangszeren ő játszik, plusz berántott maga mellé néhány zenészhavert, akiket egyelőre nem nevezett meg. Az anyagról azt írja, hogy a dalok egy külvárosban rekedt rocksztár életének pillanatait villantják fel, míg zeneileg a Blur Parklife-ja és a The Kinks Are The Village Green Preservation Society album öröksége előtt óhajt tisztelegni - de a a lemez rövid fülszövegében a "gördeszkás Queen" hasonlatot is bedobja. Az első beharangozó dal, a nyitó Range Rover Bitch mondjuk inkább olyan grúvos szösszenet, amit hetvenes évekbeli glamrockból és amerikai stadionrockból, valamint nyolcvanas évek eleji new wave.ből és New Wave Of British Heavy Metalból rázott össze Hawkins. 

https://recorder.blog.hu/2016/11/02/szololemezt_dob_ki_a_foo_fighters_dobosa
Szólólemezt dob ki a Foo Fighters dobosa
süti beállítások módosítása