Az utolsó kávé a lutoni repülőtéren. Na, az már nem jött össze saját erőből - arra a Recorder tudósítója hívta meg 2016. június 6-án az éppen végetért angol-walesi miniturné megpróbáltatásaitól és élményeitől jócskán kimerült Gustave Tiger-tagokat. De ettől eltekintve szinte mindent sikerült megvalósítaniuk, amiért jöttek: a budapesti zenekar intenzív - részben hasznos, részben élvezetes - öt napot töltött a két országban. Íme Turnénapló rovatunk egy újabb, őszre időzített kora nyári fejezete, a cikk végén egy csodálatos, exkluzív videóval és sok, nem kevésbé csodálatos fotóval.
De kezdjük az elején. Öt nappal korábban, reggel, Ferihegy, 5+1 fős check-in (Dorozsmai Gergely, Fekete Dávid, Hó Márton, Szabó Csaba, Szurcsik Erika és a fotós-videós Rusek), pár óra múlva landolás Londontól 50 mérföldnyire, aztán önkiszolgáló üzemmódba kapcsol a csapat: gyorsan felcsípni a jó előre kibérelt kisbuszt (internet, helló), bevezetni Hackney-ig (balos közlekedés, helló), lepakolni a szálláson (Gyuri, helló), és már indulni is kell az első, aznap esti koncert helyszínére, egy buligeográfiai szempontból egészen jó helyen lévő bárba. Old Street, helló.
Miközben fent masszív teltház (mindenki a foci EB előtti utolsó felkészülési meccsén, a portugálok ellen is kínosan gyenge angol válogatottat nézi a tévéken), lent, a pince-koncertteremben nem várt tágasság fogad: alig néhányan kíváncsiak a két - kínosan gyenge - angol előzenekarra.
Fel is jövünk gyorsan, és egyszercsak felismerjük, hogy jé: magyar zenekar koncertjén lenni Londonban kicsit olyan, mint magyar zenekar koncertjén lenni Budapesten. Például mert azokon kívül, akik a zenére kíváncsiak, feltűnnek olyanok is, akik inkább vagy csak a zenészekre: jönnek rokonok és ismerősök is. Van tehát kivel és van miről beszélgetni: Gergő kint élő testvérével - akivel együtt hozták tető alá ezt a fellépést - mondjuk a szingularitásról, egy sikeresnek látszó programozó haverral pedig a magyarországi és a nagy-britanniai startupkultúrák hasonlóságairól és különbségeiről. Vagy éppen a magyarországi és nagy-britanniai underground zenei színterek hasonlóságairól és különbségeiről - erről meg az RNR666.hu főnökével, Szabóval, aki a kezdeményezései számára nem sok perspektívát mutató hazai létezést cserélte fel pár hónappal korábban az akkor ígéretesebbnek tűnő London-közeli életformára.
Szóval nincs sok néző, azok is többségében magyarok, de egyébként lehet, hogy pont elég is, ha a néhány helyi között ott van az az egy jó szimatú zeneipari bennfentes, akinek ott kell lennie - és persze, hogy így van: pont a mellettem álló figura az, aki elintézte, hogy a Gustave Tiger Sister Sybarite című száma megjelenhessen az egyik legmenőbb londoni indie kiadó, a Rough Trade válogatáslemezén, és aki elmeséli, hogy magyar felesége miatt gyakran jár Budapestre, ahol először egy lemezboltos ajánlására hallgatta meg a Gustave Tigert.
De tényleg majdnem olyan itt koncertezni, mint otthon? Mégsem egészen, bizonyos értelemben jóval szürreálisabb, köszönhetően a második előzenekar - az angol humor valamiféle szuperabszurd válfaját gyakorló - egyik tagjának: miután befejezik a műsorukat a színpadon, a gitáros azt mondja, neki most mennie kell, és egyik pillanatról a másikra el is tűnik.
Ez még nem lenne baj, csakhogy magával viszi a gitárerősítőt is, ami nélkül viszont a Gustave Tiger nem tud jól megszólalni. És mivel nincs tartalékcucc a helyen, nincs megoldás sem - Csabi annyit tud tenni, hogy szinte minden egyes szám alatt ki-kisétál a közönség közé, és gitározva szembeáll a saját zenekarával, hogy hallja magát valamennyire. De nem hallja, semennyire. És hogy mi a legszebb az egészben? Hogy a sietve távozó viccmestert a Gustave Tiger-koncert végeztével ott látjuk sörözgetni a kocsma teraszán - asztala mellett természetesen a hiányzó felszereléssel.
Csabi nem dühöng, csak annyit jegyez meg, hogy - alig három nappal az idei Chaste And Mystic Tribadry album a38-as bemutatója után, amit élete legjobb koncertjének nevezett - úgy tűnik, túl van élete legrosszabb koncertjén is. Nehéz lenne vitatkozni vele.
Á, hagyjuk is Londont; a Gustave Tiger másnap Manchesterben és harmadnap Liverpoolban már maga választotta zenekarokkal lép fel, és szerencsére mindkettő, a Wearejellyfish és a Rat Bit Kit is remek, szórakoztató partnereknek bizonyulnak, nemcsak a koncerteken, de az azokat követő komoly afterpartikon is.
Aztán egy day off: június 5-én az irány Wales, a cél pedig olyan, mezőkkel borított domboldalakat és birkanyájakkal borított mezőket, valamint tengerparti helyeket találni, ahol jó snittek készülhetnek egy majdani videokliphez. Feladat kipipálva, úgyhogy egy rövid alvást követően már csak le kell mikrobuszozni Lutonig, ahonnan pedig - a kávé után - el kell repülni Pestre. Megvolt, ezt is megcsinálták.
Sok további részlet, vicces jelenet, őszinte megjegyzés, találó meglátás. RecVideo 009 by Rusek:
Milyen jó is megérkezni Londonba.
És milyen rossz is várni a hidegben, hogy kinyisson a hely, ahol este zenélni fogsz.
De aztán átmelegedni odabent megint elég jó.
Csak hogy a koncert újra rossz legyen.
A fotózás viszont jól megy Manchesterben, bár...
... a helyiek mindenáron akarnak egy közös képet az ismeretlen rocksztárokkal. Megkapják, nincs harag, sőt.
Fancy Dress Marci.
Erika, in Love.
Csabi, indoor.
Dávid, indoor.
Liverpool, outdoor.
Jól megy a fotózás Wales-ben is, bár...
... a helyiek nem nagyon akarnak semmit az ismeretlen rocksztároktól. De nincs harag.
Közben megjavul az idő, szóval irány a beach.
Ahol véget is ér a nap. És a túra.
Ami persze valójában csak másnap ér véget Lutonban, ahová kb. 300 kilométeres autózás után érkezik a zenekar.
See you. Next time.
Turnénapló: Pawlowszky Tamás
Fotók: Molnár Alexandra Rusek, Pawlowszky Tamás
Videó: Molnár Alexandra Rusek, Fekete Dávid, Pawlowszky Tamás
A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
