„Nincs semmi terv, csak az, hogy érezzük jól magunkat” – Hó Márton és a Jégkorszak-interjú

Hat év után visszatér a 2010-es évek kultikus hálószobapop/indie rock zenekara, a Jégkorszak. Hó Marciék április 22-én az Akváriumban játsszák el a legjobb számaikat, középpontban a Dalok a fürdőszobából című lemezükkel, amit a Recorderen nemcsak 2011, hanem a 21. század legjobb hazai albumai közé is beválogattunk, és nemrég egy podcastban is alaposan kiveséztünk a főhőssel. De miért most alakultak újjá, tényleg csak egyetlen koncertről van szó, és írják-e már az új lemezt? Hó Marci azt is elmesélte, milyen lesz az első könyve, hogyan élte meg a Gustave Tiger feloszlását, és miért gondolta a saját dalairól, amikor végre visszahallgatta őket, hogy MI EZ A FURA ZENE?

Bár hivatalosan soha nem oszlott fel, régóta inaktív volt a Jégkorszak, 2020-ban is zenekar nélkül hoztál ki egy – amúgy remek – szólólemezt. Miért most rántottad újra össze a zenekart, mi minden vezetett a Jégkorszak visszatéréséhez?

Már évek óta beszéltünk vagy leveleztünk róla, hogy folytatni kéne ezt a zenekart, még a járvány betörése előtt, 2019 elején is volt pár próbálkozásunk, de aztán valahogy mégse jött össze. A zenekarból mindenki több más zenekarban is játszott már akkor is, plusz ugye család/munka, ami azért megnehezítette a nagy reuniont, de nem is baj, végül annyira én sem erőltettem annyira. Aztán 2022 nyarán valahogy sokkal természetesebben összejött minden: újra találkoztunk a tagokkal, elkezdtünk próbálni, aztán összeállt újra egy koncertprogram. Valahogy olyan organikusan ment minden. Annyi, hogy az eredeti gitárosunk, Szőke Barna sajnos nem tudta vállalni, meg ahogy mondta, ő már nem nagyon akar részt venni ebben az aktív zenélésnek hívott őrületben – amit teljesen megértek –, szóval az ő posztján a Csaknekedkislány gitárosa, Konsiczky Dávid játszik majd. Nincs semmi konkrét terv, semmi komoly elvárás, egyelőre csak az van, hogy érezzük jól magunkat.

2017-ben, az Ewert and the Dragons előzenekaraként adtátok a (sokáig) utolsó Jégkorszak-koncertet. Akkor már tudtad, hogy utána szétszéled a zenekar? Miért álltatok le annak idején?

Akkor még nem tudtuk, hogy az lesz az utolsó koncert. Igazából nem vesztünk össze, nem volt egy konkrét válóok vagy ilyesmi, csak azt láttam, hogy 7 év után egy helyben áll a zenekar, és nem nagyon lépünk egyről a kettőre. Aztán szépen lassan inkább pihentettük az egészet. Bár konkrétan nem is lett kimondva, hogy feloszlottunk, inkább csak leállósávba került a zenekar. Egy nagyon nagy és hosszú leállósávba.

Horváth Kristóf és Hó Marci 2017-ben az A38-on, az Ewert and the Dragons előtt. Fotó: Emil Chalhoub.

Milyenek most a próbák?

Már tavaly ősszel elkezdtünk próbálni, és mi is meglepődtünk, hogy egész jól tudjuk még a számokat. Volt, amit azért újra kellett tanulni, de összességében nagyon jól haladtunk. Olyan ez, mint amikor találkozol egy régi baráttal vagy haveroddal, akivel pár évig ugyan nem láttátok egymást, de ez nem okozott semmi feszültséget, ugyanonnan folytatjátok, ahol anno abbahagytátok.

Barkóczi Noémi zenekarával léptek fel az Akváriumban, akivel együtt indultatok a hálószobapopos színtéren, sőt, a MYGL-ben is játszottatok együtt és Noémi a Dalok a fürdőszobából lemezbemutatóján is játszott, akkor még egy szál gitárral. Mik a legszebb közös emlékeitek?

Volt pár nagyon emlékezetes fellépésünk az A38 hajón, a régi GMK-ban és Egerben is. Én nagyon szeretem Noémi dalait már a kezdeti, egy szál gitáros időszakától fogva, és amikor felmerült a visszatérés gondolata, akkor egyértelmű volt, hogy vele szeretnénk koncertezni. Ráadásul a dobosunk közös, Gulyás Kristóf ugye a Barkóczi Noémi zenekarában is üti a bőröket. Nincsenek véletlenek!

„ÉN MINDEN FELLÉPÉS ELŐTT NAGYON IZGULOK” – BARKÓCZI NOÉMI LEGJOBB KONCERTSZTORIJAI

Hó Márton és Barkóczi Noémi.

Szoktad mondani, hogy nem szereted visszahallgatni a saját zenéidet, mert utólag már csak a hibákat látod bennük, a koncertre készülve viszont nyilván újra elővettétek a lemezeket. Mit látsz magadról most, 40 körül a húszas éveidről szóló régi számaidban?

Na, ez nagyon érdekes, mert ezt tényleg jó pár interjúban elmondtam, de a koncertre készülve visszahallgattam a számaimat, például a Dalok a fürdőszobából lemezt is. És egészen bizarr volt, de valahogy máshogy hallottam mindent, mert kb. 8-10 évig nem is hallgattam ezeket a dalokat. Tehát megpróbáltam külső füllel, szűzként befogadni a lemezt.

Az első reakció az volt, hogy mi ez a szar? Miért van ilyen hülye hangja az énekesnek és miért ismétlődnek ilyen sokszor a sorok/dalszövegek? Mi ez a FURA ZENE? Aztán ahogy hallgattam tovább, egyre jobban belesüppedtem ebbe a világba, kb. a lemez közepénél kezdtem megérezni ezt az egész világot, a végére pedig azonosulni is tudtam vele, és egészen megtetszett a lemez. Alighanem azok a hallgatók, akik először hallják a számaimat, hasonlóképpen érezhetnek ezekkel a dalokkal kapcsolatban.

A hangoddal is kibékültél?

Az ember mindig sikítófrászban tör ki, amikor visszahallja felvételen a saját hangját, de idővel már megszoktam, hogy ez ilyen, ezen már úgysem lehet változtatni.

Mai fejjel mit gondolsz a 2016-os Jégkorszak-lemezről, az Itt vagyunk-ról?

Hát, elég vegyes, kicsit ilyen barkácsjelleggel lett összerakva, még a régi Filmlabor épületében vettük fel, Barna abban az időszakban ott bérelt egy kis házistúdiót. Nem annyira erős és egységes lemez, mint az első volt, de azért vannak rajta jó számok (az 1981 vagy a Beat például).

Melyik Jégkorszak-számot szeretted a legjobban élőben játszani annak idején, és melyiket most, a próbák alatt?

A Hello, Purgatórium!-ot mindig szerettem játszani, akkor és most is. Meg a Távolról sem voltál még ilyen közel is ilyen.

Idén jelenik meg az első könyved is, egy novelláskötet a zenészéletről. Mesélj róla!

Remélem, hogy megjelenik, mert nagyjából összegyűlt egy kötetnyi novella, de még nem tudom, hogy milyen formában jöjjön ki. Fiktív történetek, bizarr és elcseszett helyzetek a hazai és a globális könnyűzene világából – nagyjából ez a fő irányvonal. A kiadókeresés nagyon nehéz, azt már a lemezzel is megtapasztaltam, hát még akkor milyen nehéz lehet egy könyvnek kiadót találni. De azért megpróbálom! Végső esetben, ha nagyon nem megy máshogy, akkor limitált példányban, fanzine formában jöhet majd ki, de ez még folyamatban van. A könyv munkacíme már megvan: „Soha nem akartam zenész lenni” – Sazabio gyűjtése előtt tisztelegve.

Hogy élted meg a Gustave Tiger feloszlását, és ennek mekkora szerepe volt abban, hogy most állt újra össze a Jégkorszak?

Szarul, nagyjából pont egy éve oszlottunk fel. Szerettem játszani azokat a számokat, azt már talán korábban is elmondtam máshol, hogy én a 2014-es lemez (At The Idyll’s End) nagy rajongója voltam, mielőtt hívtak a zenekarba basszusgitározni. Elég intenzíven koncerteztünk, és kezdtünk már nagyszínpadokon is játszani, de talán jobb is, hogy így alakult, lehet, hogy nem is állt volna jól a Gustave Tigernek, ha kilép ebből az ún. underground státuszból. Szép volt, jó volt az a 7 év, de úgy tűnik, ennyi volt.

A Recorder Kedves Lemezem podcastjában azt mondtad, szerinted van még egy lemez a Jégkorszakban. Már írjátok?

Ezt még meglátjuk, egyelőre még nem kezdtük el írni, de ki tudja, bármi lehet. Nekem sem volt időm még ezzel foglalkozni, és nem is szeretnék ígérgetni semmit, de én szeretnék majd új számokat csinálni.

„AZ EGY KEGYELMI PILLANAT VOLT” – HÓ MÁRTON A KEDVES LEMEZEM PODCASTBAN

Mi várható az áprilisi visszatérő koncert után, mennyire lesz aktív zenekar a Jégkorszak?

Egyelőre nem tudok semmi konkrétumot mondani, jelentkeztem pár nyári fesztiválra, de sajnos egyikük sem jött lázba, de persze megértem, nem forgunk mi annyira a köztudatban. Nem baj, annyi biztos, hogy majd ősszel, év végén még lesz egy koncert, aztán meglátjuk. Ettől függetlenül az orfűi Happy Fisherman Campen játszom majd egy szál gitárral.

JEGYVÁSÁRLÁS.

FACEBOOK-ESEMÉNY.

interjú: Soós Tamás