Magyarradar – Platon Karataev

2016.10.29. 11:02, rerecorder

platon_hegedus_gyongyi.jpg

A pillanatnyilag szuperszapora hazai akusztikus színtéren tűnt fel a Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev kvartett, amely első EP-je alapján ígéretes formáció. Balla Gergely gitáros mutatja be a zenekart.

Megalakulás éve: 2016.

Tagok: Czakó-Kuraly Sebestyén (gitár, ének), Bradák Soma (dob), Jáky András (basszusgitár), Balla Gergely (gitár).

Stílus: Indiefolk.


A PLATON KARATAEV A RECORDEREN MUTATKOZOTT BE ELSŐ KLIPES DALÁVAL.

Hatások: Laura Marling, Jackson C. Frank, Bon Iver, Johnny Flynn, Tom Rosenthal, Mumford And Sons, szóval a brit és az amerikai folk keveréke.

Kiadók: Normafa Records.

Történet: Sebővel még együtt fociztunk tíz évesen, innen ismertük egymást. 2013-ban kerestem meg, hogy zenéljünk együtt, eleinte feldolgozásokat játszottunk, majd amikor egyre több saját ötlet kezdett kibontakozni, úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Idén tavasszal megkerestük Somát, akit szegről-végről ismertünk, és mivel tetszettek neki a demók, csatlakozott hozzánk. Áprilisban a Gólyában volt az első koncertünk egy Normafa Records label nighton. Októberben már Jáky András basszusgitárossal kiegészülve játszottunk a Mikában, jelenleg ez a teljes felállásunk.  

platon_k_ep.jpg


Megjelenések:
2016 augusztusában jelent meg az Elevator című számunk egy klippel, októberben pedig az első EP-nk, az Orange Nights, melyen három szám hallgatható meg.

Küldetés: Minél több jó zenét írni és kiadni.

Jövőkép: Szeretnénk minél jobb minőségben felvenni a nagylemezt, amit 2017 első felében tervezünk kiadni. Jó lenne bekerülni mind a hazai, mind a nemzetközi zenei körforgásba.

Mellékprojektek: Sebő szólóprojektje a Cz. K. Sebő, ahol egyszálgitáros amerikai folkot játszik. Soma a Szabó Benedek és a Galaxisokban és a nemečekben is dobol, Andris az utóbbiban basszusgitározik.

Szexepil: Négyakkordos melankólia, Andris szakálla.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Több minden is volt, dolgozhattunk együtt a Ten years before-ral, a Kikeltetőben pedig a zsűri továbbjuttatott minket az elődöntőbe, ami óriási szakmai elismerés számunkra. Bekerültünk YouTube-on egy nagy indie-folk lejátszási listába, amit már kb. 300.000-en néztek meg, és emiatt egyre több külföldi követőnk akad. Játszhattunk feldolgozásokat a Mayberian Sanskülotts lemezbemutató koncertjén. De az is fantasztikus, amikor a közönség együtt énekli velünk valamelyik számunkat.

fotó: Hegedűs Gyöngyi
lemezborító: Balogh Gallusz

a háromszámos, remek Orange Nights EP: 


Platon Karataev Facebook-oldal



A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2016/10/29/magyarradar_platon_karataev
Magyarradar – Platon Karataev
süti beállítások módosítása