Itt a Bloc Party legújabb mutatványa

2016.09.21. 15:51, Frontrecorder

blocparty.jpg

A Bloc Party 2013-2015 között elvesztette fele tagságát, a belső válság utáni, idén januárban megjelent HYMNS albumon már az új basszusgitáros és az új dobos játszik. Most pedig itt második Bloc Party-felállás új single-je, mely egyúttal az első közösen írt daluk.

A Bloc Party előbb Matt Tong dobos, majd Gordon Moakes basszusgitáros hagyta ott, a helyükre Louise Bartle és Justin Harris érkezett Kele Okereke énekes és Russell Lissack gitáros mellé. Az új összetételű zenekar tavaly augusztusban mutatkozott be élőben, majd idén januárban jött az ötödik stúdióalbum, amelynek anyagát azonban még a két eredeti alapító tag írta. A most közzétett Stunt Quieent viszont már ez az új Bloc Party írta és rögzítette. A dal alapötlete az év eleji ausztrál turné során jött, majd a hangbeállások alatt csiszolták tovább, a megjelenés apropója pedig a Bloc Party eddigi legkomolyabb amerikai önálló turnéja, melynek során szeptember 25-én a Los Angeles-i Hollywood Bowlban lépnek fel, amit a frontember mérföldkőnek tekint. Az új dal ellenben semmiképpen sem tekinthető annak, sőt, kissé lapos, és ha gyengébben is, de azért hozza a tipikus de Bloc Party-ízt.

Címkék: bloc party
https://recorder.blog.hu/2016/09/21/itt_a_bloc_party_legujabb_mutatvanya
Itt a Bloc Party legújabb mutatványa
süti beállítások módosítása