Albumpremier! Wave Of Sound: Ascension

2016.09.08. 14:00, Frontrecorder

wos_andrew.jpg

Visszatérés a természetbe, egyedül: a duó felállásban készült tavalyi space-elektropop EP-je után most Csécsi Andor egyszemélyes projektjeként, egy ökocentrikus, new age-es ambient-elektronika albummal ereszkedik vissza a Földre a Wave Of Sound - hogy aztán a zenével rögtön felemelje és az üdvözült lebegés állapotában tartsa a hallgatót. Premier!

wos_new_cd_cover.jpgCsécsi Andornak több szólóformációja is van a Wave Of Sound mellett - a retroelektro version.b, illetve a folkpopos Ander -, és úgy alakult, hogy a fő zenekara új anyagát ugyancsak egyedül készítette. Ezzel egyébként visszakanyarodott a Wave Of Sound indulásához, hiszen azt is szólóban kezdte, Varga Marcsi énekesnő később csatlakozott hozzá (és a jövőben is lesznek még közös dalaik). "A 2015 januárjában megjelent Pulsar EP dalait Marcsival közösen raktuk össze, és egy sokkal poposabb irányba mozdultunk el. Akkor úgy éreztem, hogy szükséges az ének a dalokba, most viszont nem igazán hallottam bele vokális  megoldásokat" - mondja. Az új lemez hangzásában is visszatérés a Wave Of Sound korábbi állapotához, Andor az első idők lebegős, ambientes-filmzenés instrumentális munkáinak vonalát folytatja. "A lemezt most is az otthoni stúdiómban rögzítettem, így rengeteg idő volt rá, hogy kialakuljanak a végleges hangulatok, soundok. Körülbelül másfél évig íródtak a dalok, de volt olyan demo, amit 2012-ből vettem elő" - meséli. "Ez egy konceptlemez, ami a természethez való kötődésünk köré épül. Folyamatos lebegést szerettem volna, hogy szinte azt érezze a hallgató, hogy körülöleli a zene, ugyanakkor néha megtöri az ambient-hangulatokat valami más stílus."

Íme tehát a Wave Of Sound Ascension című természetbe hívó, emelkedett harmóniát sugárzó albuma, Csécsi Andor dalkommentárjaival:

 

Stones & Noises

"A Föld, a természet folyamatos mozgása ihlette a dalt. Rengeteg a kis apró effekt, hang, zörej hallható benne (például gitárhúr, kavicsok). Az érdekessége, hogy teljesen 5.1 surround hangképpel lett keverve, így igazán körülöleli a hallgatót."

Rise Of Nature

"Ezt a dalt fejeztem be először, nagyjából 2015 elején. A természet ereje szintipop-hangulatokkal bemutatva.".

Crystal Clear

"Egy régi Wave Of Sound demóból született újjá. Nagyon szeretem a folyamatosan gördülő ‘bell' hangszínt, imádtam feljátszani. Lelkek, érzelmek találkozása a természettel."

Homecoming

"Hazatérés a természetbe, a nyugalomba. A bass hangszínt egy digitálisan torzított akusztikus gitár hangja adja."

Awareness

"A jövő tudatos felépítése. Az egyik kedvenc dalom a lemezről. Szeretem, ahogy a zongora beúszik a dal közepén és megtöri az addigi lebegést."

Birth Of A Sensation

"Egy érzés születése, ami egy másik úton indít el minket. A legelektrósabb dal a lemezen. Folyamatos lüktetés, analóg hangszínek."

ReBirth

"A természet nyugtató, gyógyító, meditatív ereje. A hallgató csak sodródik és sodródik… ez a lemez nyugalmi csúcspontja."

Electric Rain

"Amikor a természet megtisztított mindent. Az újrakezdés…Különleges gospeles taps és lágy saw synth bontja meg az electric piano folytonosságát."

Ascension

"A természet, az emberek és az energiák felemelkedése. Visszajátszott gitárok, folyamatosan épülő szintiszőnyeg, 5.1 hangkép. Az egyik kedvenc dalom, amit az elmúlt években írtam."

https://recorder.blog.hu/2016/09/08/albumpremier_wave_of_sound_ascension
Albumpremier! Wave Of Sound: Ascension
süti beállítások módosítása