Pszichedelikus köd a Balaton felett – Middlemist Red-turnénapló (+ RecVideo 003: Interjú)

A pszichedelikus rock kimagasló kortárs magyar képviselőivel, a Middlemist Reddel töltöttünk egy napot: augusztus 24-én elutaztunk velük a Strand fesztiválra, ahol a színfalak mögül figyelhettük őket, valamint buliztunk velük, aztán meg is írtuk mindezt egy Turnénaplóban. Ha ez nem volna elég, egy másik koncerten, az augusztus 6-i Budapest Park-os fellépésen szintén a backstage-ben forgattunk velük videóanyagot, amiben a készülődés és a koncert utáni állapot bemutatása mellett az elmúlt időszakot összegzik – érdemes az utolsó másodpercig végignézni!

Amikor beülök a sárga Volkswagen buszba a Blaha parkolójában Gyuri bácsiból, a sofőrből rögtön, mindenféle moderáció nélkül ömleni kezd a szó – mivel a többiek késnek kicsit, a zenekart pedig csak a Bakony legmagasabban fekvő településén, Hárskúton vesszük fel, gondolom, örül neki, hogy valakinek végre mesélhet. „Ahol most a fiúk vannak... nagyon jó hely! Remélem, el is végzik azt, amiért odamentek és nem csak a piálás meg a bulizás megy folyton... nagyon pöpec kis hely, azt mondták, van grill, már csak a medence hiányzik...”

Közben megtudom, hogy Gyuri régóta hozza-viszi a fiúkat (már ha éppen van nála hely, hiszen a kisbuszával rengeteg másik zenekart is utaztat, köztük például a Bohemian Betyars-t), előtte pedig kaminos volt. Rengeteget beszél, körülbelül ötpercenként elszív egy Rothmanns-t és eléggé mérges lesz rám, amikor halkan megjegyzem, hogy bárcsak lenne egy légkondi a kocsiban.

Hárskút egyébként egy Veszprém megyei település, jó másfél órára Budapesttől, itt vesszük fel a teljes zenekart, akik dalírás, dalcsiszolgatás miatt tartózkodnak a gyönyörű fekvésű helyen. A háromnapos elvonulós session eredménye elvileg majd az új album lesz, a Medvefül Panzió alkalmasnak tűnik ilyen vidéki kiszakadásokra – a semmi közepén elhelyezkedő kedves vidéki vendégház pincéje hangszigetelt, szóval a pingpingozás mellett tényleg lehet zenélni is. A basszusgitáros Soma (Deli) beszámolója alapján jó választás is volt, vagyis sokkal jobb, mint a múltkori ilyen próbálkozásuk, amikor egy farmra vonultak el, ahol ott helyben derült ki, hogy itt működő gazdaság van meg por, ágyak viszont nincsenek, ráadásul a hangos zajok zavaróan hatnak, de ez meg ugye a zenélés velejárója.

TAVASZI INTERJÚ A MIDDLEMIST REDDEL.

A rengeteg bepakolásra váró hangcuccot elnézve én is erősen kételkedni kezdek, hogy mindez plusz mi, hogyan fogunk beférni a kisbuszba, Gyuri pedig eléggé ráfeszül a dologra, úgy szidja a fiúkat, mintha a gyerekei lennének. Hosszas legózás után végül minden bent van, mi is, én a nyakamba kapok egy állványt, meg mellé egy viszonylag hideg Sopronit, úgyhogy nincsen akkora baj.

A Zamárdiba vezető kocsiúton, a hátsó ülésen ülve tűnik fel igazán, hogy egy zenekar mennyire összeszokott társaságot jelent: kívülállóként nyilván nem úgy képzeli el ezt az egészet az ember, hogy jó, van itt négy srác, akik együtt zenélnek, meg nagyjából elviselik egymást, de gyorsan kitűnik, hogy ők tényleg nagyon jól érzik magukat együtt – amolyan kis zárt világot alkotnak, amibe szorosan beletartozik a sofőr és a menedzser is.

Amikor megérkezünk a Strandra, éppen a 30Y zenél, Ürögdi Ábel dobos rögtön elkezd mesélni a kamaszkoráról, amikor nagyon sok 30Y-t hallgatott. „Mindig, amikor kijött egy lemez, leültem fejhallgatóval és addig fel nem álltam, amíg az összes szöveget meg nem tanultam, hogy aztán a Zöld Pardonban ordítozhassam. Nagyon menőnek éreztem magam, voltam is vagy húsz koncerten. Egyszer láttam egy raszta lányt, akinek a haja alatt, a nyakán 30Y-tetkó volt.”

A beállás simán lezajlik, közben arról beszélgetek a basszusgitáros Somával, hogy nem fárasztó-e folyamatosan fesztiválokon játszani, a válasz pedig nyilván az, hogy igen. „Mindig más csapattal dolgozunk, az, hogy hol milyen a hangosítás, elég változatos – a múltkor például Szerbiában léptünk fel, nagyon hamar a helyszínen voltunk, ismered azt a sztorit, amikor egy zenekar túl hamar érkezik meg, nem? Nagyon berúgtunk, szerintem olyan rossz koncertünk még nem is volt, nemcsak ezért, hanem mert egyszerűen olyan rossz volt a hangosítás, hogy a színpadon állva úgy érezted, hogy valami hermetikusan lezárt csőben vagy, ahonnan hiába próbálsz kibújni, mindig visszalöknek.”

Ezen a strandos koncerten nagyon jó formájukat hozzák, sikítoznak a lányok, Nóvé Soma frontember betegen is képes hozni megszokott, erős színpadi jelenlétét, ami tényleg nagy teljesítménynek tűnik ennyi Neocitran után. Én közben kiszaladok egy ásványvízért az öltözőbe – itt az egész pingpongozó, Britneyt hallgató Asking Alexandria metalcore zenekart találom, akik a mosolygásom először sértődötten veszik tudomásul, hát mi baj Britneyvel? Ja, semmi, válaszolom, Britney nagyon király, főleg ez a korai, …Baby One More Time-érás, ekkor helyreáll a rend, ők is mosolyognak rám, folytatják a játékot, én pedig távozom a szürreális jelenet helyszínéről.

Az este nagy része már nyugalmasabban telik, az Ivan & The Parazol tagjai is gratulálnak a fiúknak, a sokadik Heineken mellett pedig a Middlemist Red bánkitós fellépéséről kérdezem Papp Dávid gitárost – akkor rengeteg ember hívtak fel a színpadra, ami kívülről iszonyú menőn nézett ki, de felmerült bennem a kérdés, hogy ilyet szabad-e. „Nem, ilyet tényleg nem szabad csinálni. A menedzserünket lebaszták, ő meg minket. Ilyenkor ugyanis náluk meg rengeteg sör van és ha feljön rengeteg ember, azok bizony kiömlenek, szóval nem örültek túlzottan a szervezők. Nekem így ment tönkre a pedálom.”

Lassan elindulunk vissza Budapestre, mert bár akármennyire is odatette magát Soma, a láz ellenére azért kimerültnek tűnik: én sem ellenkezem túlzottan, már most érzem, mennyire nem egyszerű meló ez, pedig csak egyetlen nap volt. A Strand után a fiúk kapnak egy kis pihenőt, aztán irány a SZIN meg az Ubikeklektik. Amikor fázósan megállunk cigizni egy benzinkútnál Pest közelében, kiderül, hogy Ábel közben másnap még költöztetni is segít, Dávid pedig kedvesen kiröhögi, hogy mintha nem most pihentek volna három napot, mire jön a válasz: „Jó, én nem csak pihentem, hanem pár éjszaka alatt végignyomtam egy horrorjátékot!” „Melyiket?” – kérdezi Dávid. „Az Outlastot. Tök jól vitte a laptopod.” „Ja, köszi, drága volt.”

A hazafelé úton még arról beszélgetnek, hogy mi volt az utolsó nagyon populáris szám, amit szerettek. Olyanok hangoznak el, mint a Beggin’ Madcontól, a Verve Bittersweet Symphonyja, meg pár Red Hot Chili Peppers-szám – közben félig elalszom és mire feleszmélek, már a Borároson vagyunk, elbúcsúzunk, a fiúk taxiba ülnek én meg fel a négyeshatosra és közben azon gondolkodom, hogy eléggé bánom, hogy nem értek a zenéléshez, csak írni tudok róla – a rengeteg munka ellenére jó lehet egy ilyen kicsi, sajátos szabályok szerint működő közösség tagjaként létezni.

turnénapló + fotók: Blaskó Zsófia

és egy szintén színfalak mögötti videós anyag a Middlemist Reddel, interjú a zenekarral az augusztus 6-i Budapest Park-os koncertjük után, slusszpoénnal: 

video + interjú: Komróczki Dia

A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.