A Cseh Tamás Program induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának legutóbbi nyertesei közül 2016 augusztusában 15-öt mutat be a CSTP a Recorderen, íme az abc-rendben a tizenegyedik, a SoulClap Budapest.
„Kollektíva, baráti társaság, egyszerre dj- és producercsapat, zenekar” – vallja egy interjúban Bognár Szabolcs, az egyik alapító a SoulClap Budapest nevet viselő formációról. A hiphopot, soult, funkot, jazzt, elektronikát ötvöző banda eddig olyan sztárokkal működött együtt, mint a brooklyni rapper, iLLspokinn vagy a londoni dj-producer, Emmavie.
A zenekart 2010-ben alapította Bognár Szabolcs, Zahár Fanni és Zsigri Bálint. Jelenleg négy dj-jük van: Bálint (dj, producer), Örsi András (dj, producer, scratch), valamint Tanka István (dj, producer, scratch, mastering) és Szabolcs, bár ő elsősorban billentyűsként tekint magára, aki zeneírással és producerkedéssel is foglalkozik. A basszusgitáros szerepét Heilig Tamás tölti be, a dobosuk Boros Levente, Zahár Fanni pedig fuvolázik a zenekarban.
A tagok rajonganak a ’90-es évekbeli hiphopért – ez az a stílus, amely összeköti őket – és szeretik a ’70- es évek koszos funkját is. Olyan előadók inspirálták őket, mint James Brown, D’Angelo, vagy ha jazzről van szó, akkor Miles Davis. A SoulClap újvonalas, improvizatív muzsikát játszik, élő hangszerekkel vegyítve.
A banda nem aprózza el: habár csak hat éve alakultak, számos neves külföldi sztárral dolgoztak már együtt. A brooklyni rapperrel, iLLspokinn-nal közösen készítették el a Let’s Get It Together és az Are You Listenin? című dalokat, emellett zenéltek együtt a londoni Emmavie dj-producerrel, előadóművésszel, illetve az amszterdami Sarah-Jane-nel is.
A fiatalok sikeresen pályáztak a Cseh Tamás Programban, így elkészülhetett lemezük.
Mentoruk: Élő Márton, az Irie Maffia alapítótagja, zenei producere és trombitása, ezen kívül Sena, ELO & Fokn Bois producere is.
A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.