A Cseh Tamás Program induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának legutóbbi nyertesei közül 2016 augusztusában 15-öt mutat be a CSTP a Recorderen, íme az abc-rendben a második, a Csaknekedkislány.
A “négytagú férfizenét” játszó tánczenekar repertoárját saját számok és néhány feldolgozás alkotják; ahogyan a Facebook-profiljukban olvasható róluk: Rossz emberek, de jó Krákenek. Ők a Csaknekedkislány zenekar, amely 2011-ben alakult.
A zenekarra számos formáció, előadó hatott, kedvenceik között vannak Tom Waits, Django Reinhardt, Cseh Tamás, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport, a The Kinks, valamint a The White Stripes is. Bemutatkozó albumukat tavaly év végén jelentették meg Na Ná Ba Bám címmel. A zenekar tagjai: Csepella Olivér énekes, Konsitzky Dávid gitáros, vokálos, Nagy Dávid basszusgitáros, Fatér Ambrus dobos, a stílusuk pedig saját elmondásuk szerint négyszemélyes tánczene.
Csepella Olivért nemcsak a zenekarból ismerheti a közönség, hanem a Nyugat+Zombik című képregény alkotójaként is. Csepella Olivér és Konsitzky Dávid annak idején egy balkánzenekarban ismerte meg egymást, eleinte ők alkották a zenekart, amely nem sokkal később négy főre bővült. Számaikra hatott az európai beat, a stílus itthoni képviselői közül az Illés, az LGT, a szövegek kapcsán az 1980-as évek magyar undergroundja, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport vagy az A.E. Bizottság. Csepella Olivér nagyon szereti Cseh Tamást, Pilinszky Jánost, Szécsi Margitot és a nyugatosokat Kosztolányitól kezdve egészen Karinthyig.
A Cseh Tamás Programnak köszönhetően megjelenhet új albumuk, és még szélesebb közönség ismerheti meg őket.
Mentoruk: Podlovics Péter, a Quimby menedzsere, aki 1985 óta foglalkozik koncertek szervezésével, több hazai együttes és előadó mellett dolgozott. Képvisel a régióban számos külföldi előadót, valamint sok külföldi muzsikus magyarországi fellépését is ő szervezte.
A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.