Manoya, azaz Hodosi Enikő spirituális ember és zenész; behatóan érdeklik a keleti tanok és filozófiák, foglalkozik hanggyógyászattal, annak idején pedig belekóstolt a spirituálék világába, nem véletlen tehát, hogy dalai lélekből jönnek és lélekhez szólnak, ápoló, felemelő, egyensúlyteremtő szándékkal/hatással. Most szombati koncertje elé spirituális töltetű dalokból állított össze egy szubjektív toplistát.
"Számomra a zene önmagában is spirituális, azaz a lélekből fakadó és lélekre ható valami, mert megkerülhetetlenül megérinti, megbabrálja az emberi adóvevőinket. Hat ránk, átalakít, lehúz vagy felemel bennünket, ezt mindenki érezheti. A zene egy olyan érdekes, láthatatlan közeg, ami úgy tudja transzformálni bennünk a legapróbb sejteket is, hogy annak szinte azonnali, látható eredménye van: ha jól hatott a lelkünkre, akkor rögtön emelkedettebbek, könnyebbek, felszabadultabbak vagyunk... Ezt a hatást a szöveg és a zenei megoldások együtt és külön-külön is kiválthatják, szerintem egyforma jelentőséggel bírnak" - vallja a dalszerző-énekesnő, a tétele igazolásául pedig íme 10+2 kedvenc spirituális dala.
Elvis Presley: Crying In The Chapel (1967)
Ez egy cuki dal, a háttérben búgó vokálokkal meg főleg. Elvist leleplezi valaki, ahogy ima közben örömkönnyek folynak az arcán... Utópia egy olyan társadalomról, amelyben mindenki "egy és ugyanazon akkord részeként" él... Útkeresős, teherletevős, kellemes kis "nyugtató" a hallhatatlan Elvistől.
George Harrison: My Sweet Lord (1970)
Harrison első szólólemezén fellelhető már ez a dal, mely erősen hasonlít az Oh Happy Day című spirituáléra, de szövegében már inkább egyfajta kinyilatkoztatása a hatvanas-hetvenes években határozottan beindult szellemi, ideológiai nyitásnak. A nyugati világ zenei "istenei" (a Beatles) bizony sokat merítettek a hinduizmus és a buddhizmus tanaiból, ahogy maga Jézus is, de ez egy apokrif iratokban őrzött titok!!! Lám, ilyen szépen megfér egymás mellett a Hallelujah és a Hare Krishna...
Lou Reed: Perfect Day (1972)
"You made me forget myself” (miattad megfelejtkeztem magamról) - ennyi is elég egy tökéletes naphoz, még 2016-ban is. Legyen az a jótékony eltérítő isten vagy ember...
Primal Scream: Movin' On Up (1991)
Spirituálé-alapú dalszöveg egy sok zenei korszakot megélt indiezenekar hangszerelésében. Ha a refrénig eljutsz, már csak felfelé vezethet az út!!! Tömény életöröm. Annyira nagy kedvenc volt, hogy emiatt (és még néhány keményebb-elektronikusabb daluk miatt) az angliai Brightonig mentünk, hogy még élőben is megnéztük őket. Aztán a Ragdoll zenekar műsorlistájára tűztük (én ott egy évig vokalista voltam), és boldogan zengett tőle a 2002-es Sziget Bahia Színpad...
Depeche Mode: Judas (1993)
Songs Of Faith And Devotion. Szinte bármit választhattam volna erről az albumról, de az a dal nyert, amelyik egyébként is a legjobban megfogott. Elsősorban zeneileg, de nem elhanyagolható Martin Gore dalszövege sem (egyik sem). Ez most a mindenkori Megváltó nézőpontja, aki azt sugallja, hogy "ha a szeretetem kell, akkor tedd ezt és ezt...", mintha feltételhez kötné azt, aminek feltétel nélkülinek kellene lennie. Ez nem állt össze nekem sokáig. Megfelelő mennyiségű földi megpróbáltatás után most úgy gondolom, hogy egy feltétel valóban mindig van: tudni kell elfogadni, megengedni. Mindenki egyet szeretne végső soron, minden tettünk mögött ugyanaz az alapmotiváció: szeretni és szeretve lenni. Ámen.
Kula Shaker: Great Hosannah (1999)
Nem emlékszem, hogyan fertőzött meg ez a dal, de máig tart a hatása. Imádtam ezt a hangszerelést, ami tele van meglepetésekkel, érzésekkel - kikapcsolhatatlan, végig kell hallgatni. Aztán újra. Aztán megtanulni a gitártémát, mert meg kell... Az apokalipszis utáni feltámadás "új világ szimfóniája" - Dvořáktól elnézést! - egy angol pszichedelikus rock zenekartól.
Blur: Tender (1999)
Hát igen, a nagybetűs Szerelem és a sallangmentes Spiritualitás szorosan összefonódik egymással. "Love is the greatest thing that we have" - no comment! Mindenkinek jó sokat belőle!!!
Coldplay: Don't Panic (2000)
Ha meghalok, szóljon ez a dal a temetésemen! Ez volt az első (számomra egyáltalán nem morbid) gondolatom, amikor először hallottam ezt a dalt a Parachute-ról, a kedvenc Coldplay-albumomról. Jó hangosan szóljon tehát, aztán tegyetek be valami vidámat! A lényeg, hogy biztosítsak mindenkit afelől, hogy minden a legnagyobb rendben van! Talán soha nem éreztem olyan jól magam, mint akkor (fogom). Persze ez csak abban az esetben tud megvalósulni, amennyiben nem én leszek az utolsó ember a földön... Egyébként meg nem lehet véletlen, hogy egyes törzsek egy csecsemő születésekor sírnak, halálesetnél örömtáncot járnak... Elgondolkodtató. Meg fogunk még lepődni, úgy érzem...
Radiohead: Pyramid Song (2001)
Akár egy álomról, akár a halál utáni létről, akár egy jó tripről, egy asztrálutazásról szól ez a Radiohead-dal, ahol az idő egybenyílt és tökéletes összhang uralkodik, szerintem komolyan vehetnénk az onnan áthozott lényeget, és átültethetnénk az itteni létünkbe: "There was nothing to fear nothing to doubt" - ott nincs mitől félni, megszűnik a kétség... csodálatos! 2001 mégiscsak az Űrodüsszeia éve (volt).
David Bowie: Lazarus (2016)
A halálközeli számvetés az egyik legfontosabb, sőt, gyakorlatilag kikerülhetetlen belső rituálé. Amikor eljön az idő, nincs halogatás, szembenézés, szembesülés van, ami ideális esetben az elfogadás, megbocsátás irányába viszi az embert. Személy szerint örülök, és bátor őszinteségnek tartom, hogy Bowie bevállalta ezt a témát haldoklása közepette, és ebből is egy zseniális műalkotás lett. Nagy tisztelet!
Manoya július 30-án, szombat este ad koncertet az A38-on, további infók a Facebook-eseményoldalon.
+1: The Rolling Stones: You Can't Always Get What You Want (1969)
Hogy ne hagyjam ki teljesen az evidens klasszikus dalokat sem, legyen ez egy bónusz a listán, mégpedig több okból. A Stones (csakúgy, mint a Beatles) azokra is hatott, akik nem is akartak róluk tudomást venni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy levakarhatatlan "zenei tetoválásokat" hagytak a hatvanas évektől kezdve a mai napig a zenét alkotókon, miközben még ők is tolják ezerrel! Ebben a dalukban a refrén egy örök érvényű, spirituális összegzést fogalmaz meg, amit mindenki ért és tapasztal. De magyar vonatkozású hatása is volt ennek a dalnak: néhány éve Kőváry Péter vezényletével létrejött egy olyan feldolgozás, amit magyar zenészek-énekesek valósítottak meg, köztük én is. Amit ebben a leginkább élveztem, az az összefogás volt, hogy sokféle stílusban mozgó zenész állt össze, és mégis csak az számított, amiről énekeltünk. "you get what you need.” Összefogás, tolerancia, szívbéli ölelkezések...
+2 Faith + 1 (2003, de kortalan)
Ezt sajnos nem tudtam kihagyni. Óriási poén (és szokásos fricska) volt a South Park részéről megalkotni a Faith +1 keresztény rockzenekart. Az ötletgazda-énekes Eric Cartman (ki más?) fő indíttatása természetesen a gyors befutás, hírnév- és pénzszerzés, ennek pedig a szerinte legkézenfekvőbb módja létező romantikus slágerek feldolgozása úgy, hogy a szövegekben a „baby”-t egyszerűen felcseréli „Jesus”-ra. OH MY GOD! :Szemtelenül szórakoztató...
