James Brown Is Offa That Thing - egy legendás részeg interjú újrajátszása

2016.07.03. 14:45, wordrecorder

james_brown650.jpg

James Brown több mint ötvenéves pályafutásának számos csúcspontját lehet és érdemes kiemelni, a Key & Peele amerikai humorista duó egyik tagja, Jordan Peele azonban ezúttal egy nem éppen dicsőséges, de (a YouTube-nak köszönhetően) akár ikonikusnak is nevezhető pillanatát eleveníti meg a zenész számára igencsak sötéten végződő '80-as éveknek.

Az, hogy Brown a soul és a funk egyik nagy innovátoraként és állócsillagaként évtizedeken át szórakoztatta fáradhatatlanul közönségét, közismert tény, előadásainak nyers energiája miatt pedig a Mr. Dynamite névre is bőven rászolgált, de úgy tűnik, hogy legtöbb kortársához hasonlóan az ő személyisége sem mindig csak a színpadon robbant. Bár a Living In Americának köszönhetően népszerűsége a '80-as évek középén is a topközeli volt, a megállás nélküli hajtás még őt is kikezdte, ami több alkalommal is a törvénnyel való ütközéshez, később pedig börtönben eltöltött évekhez vezetett.

Az események láncolatának beindítója lehetett az az incidens, amit követően Brown még a CNN riporterének is interjút adott, és ugyan később ezt lehet, hogy megbánta, de a felvételek tanúsága szerint abban a pár percben igencsak jól érezte magát:


A legkevesebb, ami elmondható, hogy Brownnak nehezére esett komolyan venni a felesége ellen elkövetett erőszak vádjának súlyosságát, sokkal inkább izgatta, hogy hogyan tud minél több kérdésre saját dalainak  címeivel válaszolni, vagy hogy mindenki számára egyértelművé tegye, házasságának végeztével ismét készen áll a női közönség közeledésére.

A látottakat nagyvonalúan az alkohol befolyására fogó Jordan Peele Brown gesztikulációjának és szavainak pontos idézésével igyekszik az interjú komikusságát megfogni, ami az eredeti környezetből kiragadva mindenképpen könnyedebb hangvételbe kerül, de ha mást nem is tesz, legalább rávilágít az eredeti beszélgetés tényének abszurditására és arra, hogy az élő interjú intézménye a '80-as évek vége felé érte el az egyik csúcspontját:


Ha pedig a címe már többször is elhangzik, érdemes tisztázni hogy Brown It's a Man's Man's Man's World című dalának eredeti üzenete jóval pozitívabb, mint amire a beszélgetés alapján következtethetnénk:

Címkék: james brown
https://recorder.blog.hu/2016/07/03/james_brown_is_offa_that_thing_kesz
James Brown Is Offa That Thing - egy legendás részeg interjú újrajátszása
süti beállítások módosítása