Itt a Cseh Tamás Program – Anton Vezuv

2016.06.21. 10:00, rerecorder

anton_vezuv1.jpg

„A külvilág zárt ki engem. Nem akart bevenni a klubba. Nem passzoltunk. És mivel az ember társas lény, ezért ez nem esett jól, és képtelen voltam nem kifejezni ezt az egészet versírással, rajzolással, zenéléssel. A zene szövete volt aztán a legmegfelelőbb nekem, ezt tudtam regényszerűen tovább szőni saját magamnak” – nyilatkozta Gyulai István Sztív, a power melankóliát játszó Anton Vezuv dalszerző-énekese, aki a zenekar megalakulása előtt pár évig a világtól elvonulva, egy budapesti pincében töltötte mindennapjait, idejét teljesen a zenének szentelve.

A 2010-ben alakult formáció teljes zenekari felállásában is megtartotta az éteriséget, a dalokat pedig finoman és okosan az erősítők közé helyezte (Kalmár Tibor: basszus, szitár; Csé: gitár; Kocsis Szabolcs: dob). A power melankólia stílust hiába keressük a wikipedián, ez a zenekar által alkotott önmeghatározó műfaji megjelölés. Dalaik rendelkeznek egy alapvető melankó, blue, befelé fordulós, komor hangulattal, viszont emellé ütem és kraft is társul – innen az elnevezés.

Az Anton Vezuv első nagylemeze, az Into the Sea 2014-ben jelent meg, majd a következő évben már az újabb dalgyűjtemény összeállítása is körvonalazódott, így a csapatnak a lehető legjobbkor jött a Cseh Tamás Program szakmai és anyagi támogatása. A Jazzékielből is ismert Fürge (Jakab Péter) pedig zenei producerként támogatja munkájukat.

A zenekar frissen megjelent, Lay Low Butterfly című minialbumát – mely a Cseh Tamás Programnak köszönhetően látott napvilágot – május 19-én, az A38 Hajón mutatta be. Nyáron többek között a Művészetek Völgyében is lehet velük találkozni.

Mentoruk: Such Tamás, aki a szervezésbeli dolgokban nyújtotta a legnagyobb segítséget.


a Far Camp Song videója: 


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2016/06/21/itt_a_cseh_tamas_program_anton_vezuv
Itt a Cseh Tamás Program – Anton Vezuv
süti beállítások módosítása