Tíz grime-szám, ami alap Ba10 és Bergi szerint

2016.05.12. 18:35, Frontrecorder

grime.jpg

Ha van mai modern urbánus zenei irányzat. ami gyakorlatilag szinte teljesen elkerülte Magyarországot, akkor az a nyers, egyszerű és fenyegetően kemény alapokra, plusz szájbaverős gettófrontos szövegekre épülő grime. Igaz, a Londonból, szűkebben Kelet-London lakótelepeinek nyomasztó mikroklímájából több mint másfél évtizede kinövő utcai, ám nagyon is innovatív műfaj őshazáján kívül - ahol olyan, mainstreambe beszivárgó sztárokat nevelt ki, mint Wiley, Dizzee Rascal, KanoLethal Bizzle vagy Skepta - máshol nem igazán tudott gyökeret verni. Mostanában viszont  - miközben néhány éve az underground elektronikus zenét megfertőzve felcsapott egy izgalmas "poszt-grime"-hullám - felfedezte az észak-amerikai hiphop fősodra, tavaly a Brit Awards-on Kanye West grime MC-k gyűrűjében lépett fel, nemrég Drake pedig leszerződött a műfaj egyik fő bástyájának számító Boy Better Know kiadóhoz, de a hatása nem egy aktuális hiphop-lemezen érezhető. Talán épp egy nagy(obb) áttörés előtt áll a grime, jó pillanatban rendezik meg az "első egész estés" hazai grime-bulit május 19-én a budapesti Telepen - itt nálunk az est két dj-je, Ba10 és Bergi állította össze a legnagyobb kedvenceit, a műfajjal való gyors ismerkedés gyanánt.

"Sokak szerint a grime Anglia válasza az amerikai hiphopra, ami azért sántít, mert előtte jóval már létezett a hiphop angol verziója. A grime egyenesen a UK garage-ból fejlődött ki, eredendően a londoni lakótelepek zenéje, és azoké a srácoké, akik akik nem jutottak be a belvárosi garage bulikra Moschino farmerben pezsgőt locsolni" - mondja a műfaj geneziséről Ba10, akihez azért áll közel a grime, mert "egy nagyon őszinte és csináld-magad irányzat, rengeteg új ötlettel és eredeti hangzással, a 'zeneipar' hatásától mentesen."  A brit basszusnehéz zenékért mindig is lelkesedő Bergit ugyancsak az alulról építkezés fogja meg a grime-ban, hogy "a zenék legtöbbje lakótelepi pár négyzetméteres szobákból és nem csillivilli  stúdiókból érkezik", valamint az összetevői, "a karakteres, pár hangos / sávos alapok, meg természetesen az egymás oltogatására épülő szövegek". És hogy miért nem vert gyökeret itthon a grime? "Egy végletesen agresszív műfajról beszélünk, ami töményen még a tapasztaltabb hallgatókat is fáraszthatja" - véli Ba10. "Nem vagyok benne biztos hogy lehet\kell pótolni a grime hiányat Budapesten, de mindenképpen érdemes mutatni belőle valamennyit - egyedülálló az energiaszintje." Bergi hasonló véleményen van: "Itthon nem hiszem, hogy lenne tere ennek a műfajnak, önálló egész estés bulisorozatnak semmiképpen. Viszont angol zenei tematikájú bulikon örülnék, ha többször csendülne fel egy-két ilyen szám."

Jöjjön akkor tényleg csak bevezető mennyiségben, kóstolónak a műfajból Ba10 és Bergi 5-5 legnagyobb grime-favoritja - amik jó eséllyel felhangzanak majd a május 19-i grime-bulin a Telepen (Facebook-eseményoldal).

Ba10 grime top 5


The Mitchell Brothers ft. Kano & The Streets: Routine Check

Amellett, hogy nagyon jó a beat és a közreműködők A-listásak, még humort is tud csempészni az alapból sötét műfajba.


Roll Deep: Heat Up

A grime első hullámának legerősebb crew-ja Wiley vezetésével, megkerülhetetlenek és a mainstreambe is sikerült betörniük a kétezres évek közepén az Egyesült Királyságban.


Ruff Sqwad: Bring Your Click

Szintén az első hullám meghatározó csapata, ez a számuk meg a klasszik grime-szintidallamával és a fülbemászó kórussal igazi telepi himnusz.




Jme ft Giggs: Man Don't Care

Jme Skepta testvére és a Boy Better Know kiadó alapítója (ahová nemrég Drake is leszerződött), a műfaj egyik vezére, Giggs része pedig minden idők egyik legjobb grime-verzéje.


Skepta, Krept & Konan: Tour Bus Massacre

Skepta nélkül nincs grime-lista, és bár legalább annyi borzasztóan rossz zenéje van, mint amennyi jó, de ha elkapja a fonalat az bőven feledteti a gyengébb produkcióit.


Bergi grime top 5


El-B & Wiley: Romp VIP (2 In 1)

Az alapokat El-B, a sötét 2-step garage egyik legnagyobb figurája, a szöveget pedig Wiley, a grime egyik ősatyja szolgáltatja - van még kérdés?




Plastician featuring Skepta: Intensive Snare

Plastician régen Plastikman néven futott, egészen amíg az ugyanilyen néven is tevékenykedő elektronikus zenész, Richie Hawtin jogászcsapata finoman rá nem beszélte a névváltoztatásra. Ez viszont nem gátolta meg emberünket abban, hogy ugyanebben az időszakban - 2006 januárjában -, egy közös Rinse Fm-es rádióadást követően még aznap este fel ne vegye Skeptával az egyik legnagyobb közös zenéjét.




Bossman Birdie ft Meridian Dan & Skepta: Wristbands

Bossman és Skepta elregélik, milyen is 100 karszalaggal a kézen...




Rude Kid: One Take (Instrumental)

Több híres grime zene van, amelynek egy idő után kikerül az instrumental (tehát szöveg nélküli) verziója, és arra aztán más MC-k is készítenek saját verziókat - akárcsak a reggea/dancehall világában. A tavalyi év egyik legtöbbet használt instrumentálja pedig Ghetts és Rude Kid One Take című közös számának az alapja.




Stormzy: Shut Up / Dj XTC: Functions On The Low

A tavalyi év messze legnézettebb grime-klipje (a Shut Up a maga 30 millió feletti Youtube view-jával) és mellé annak több mint tíz évvel ezelőtt készült alapja (Functions On The Low)

Címkék: grime ba10 bergi
https://recorder.blog.hu/2016/05/12/tiz_grime-szam_ami_alap_ba10_es_bergi_szerint
Tíz grime-szám, ami alap Ba10 és Bergi szerint
süti beállítások módosítása