Kardos-Horváth János kommentjei friss gyereklemezének dalaihoz

2016.04.30. 10:30, rerecorder

12715660_1200596079953851_3587965923274783399_n.jpg

A népszerű klubos-fesztiválos Kaukázus zenekarból ismert Kardos-Horváth János gyerekzenekara a Hahó Együttes Rózsi néni, sok a szatyor! című lemeze megjelent cd-n és felkerült a YouTube-ra is, ennek okán pedig a frontember egyesével kommenteli a kiadvány dalait a Recorderen. Közte a szövegvideóval szintén nálunk debütált és holnap, azaz Anyák Napján aktuális Anyák napi köszöntő dalt is.

haho_egyuttes_rozsi_neni_sok_a_szatyor_cd_2016_front_big.jpgKardos-Horváth János a Kaukázus mellett K2, Kákettők és Kafkaz néven is zenélt már, de készített saját nevén gyerekzenés anyagot is, melyről a felnőtt-kompatibilis Földlakó lett popsláger 2010-ben, majd 2011-ben egy energiaszolgáltató kérésére működött közre egy energiaprevenciós programban, amelynek keretében írt egy albumnyi dalt gyerekeknek az árammal való takarékoskodás jegyében. Most ismét gyereklemezzel jelentkezett, a Hahó Együttes új albumával, amelyen a dalok ezúttal is a környezetvédelem fontosságához, az egymáshoz való hozzáállásához, valamint a gyerekek életének fontosabb témaköreihez is kapcsolódnak. 


És akkor a dalszerző-énekes kommentjei: 

Lelkecském - Ez egy viccesnek szánt helyzetgyakorlat, játék a világ egyes szereplőivel.

Rózsi néni, sok a szatyor! - Miközben alakult a dal sokat nevettünk, "jóra" hallgattuk. Tibor dalának a szövegét érdemes alaposan figyelni és megszámolni a Rózsi néni szatyrait mert a koncertjeinken hasznos tudás lehet a játékhoz!

Éljen a Szeretet ereje - Számold meg, hány olyan pillanat van egy napodon, amikor nincs semmilyen kívánságod és boldognak érzed magad! Létezhet olyan pillanat, amikor minden tökéletes, de vajon mitől és mikor múlik el? Barack Obama egy karácsonyi vagy Hálaadás napi üzenetében úgy fogalmazott: "a médiahasználat és közösségi média használása miatt is érezhetjük úgy, hogy világunkban nagyobb a feszültség, mint korábban, valójában nincs így, nem nagyobb!"

Barátság - Vajon mit tehet egy madár a Tisza-tónál, ha össze akar barátkozni a vízitúrázó emberkékkel? Semmit? Vajon az emberek mit tehetnek azért, hogy barátságosak legyenek egymással is és a környezetükkel is? Meddig tart a környezetvédelem? Mindenkinek van környezete, vagy nincs? Hát akkor meg lehet tanulni gondolkodni, vajon mi az a tisztelet és kinek, mennyi sok mindenkinek kell ismeretlenül is, de barátságunkkal megfizetni azt, hogy békésen élhetünk?! Ha van is veszekedés, konfliktus, verekedés, lövöldözés, az mind egy-egy rövid átmeneti idő lehet csak, hiszen eddig mindig visszataláltunk a pozitív irányra! Úgy is, mint emberek és úgy is mint emberiség.

Anyák napi köszöntő dal - "Az élet a legtöbb, amit ember embernek adhat." Erre bizony - kivéve a dns és génmódosító kutató tudósokat - csak az anyukáink képesek! Egy nagyon szoros kapcsolat, egy nagyon erős karma. Az együttélésen az anyukák és később a már felcseperedett gyerekek is nagyon sokat dolgoznak. Ki ne szeretné, ha mozifilmbe illő anyuka - gyerek kapcsolata lenne? Ám a valóságban hozzászokunk egymáshoz. Viccesen mondva, az első tíz évben többnyire az anyukák türelmesek a gyerekeikkel, a többi sokszor tízben pedig már a gyerekek türelmesek az egyre idősödő anyukájukkal. Természetesen azért fordítva is igaz! Kifejezetten újítási szándékkal írtam ezt a dalt. A dallamot mindenki ismerheti, a szöveg aranyosra, könnyen tanulhatóra sikerült. Ennyivel tudok hozzájárulni a mindenkori honi ovis műsorokhoz és egyben szeretném megköszönni a drága kedves óvónéniknek azt a sok-sok anyák-napi műsorra való felkészítést, amivel oly sok könnyet csaltatok a mi fiatal szülői szemeinkbe.

Miért féljek? - Ajánlom, ha egy "bátor gyerek túrán" akarsz részt venni! Menj el a Rám-szakadékba! Vigyél magaddal felnőtt kísérőt, mert vannak meredek és veszélyes részek is! Ducibbak és ügyetlenebbek is merészkedjenek a Rám-szakadékhoz, majd megjön a kedvük és a merszük belevágni a felejthetetlen kalandba!

Ballagós dal – Ez a dal a rádióműsoromban született: a hétvégenként a Petőfin jelentkező Anyám tyúkjában mindig egy-egy zenészvendég dalát dolgozzuk át. A műsorban Balanyi Szilárd billentyűs volt ott a Quimbyből, Kiss Tibivel pedig nagyon régóta ismerjük egymást, korábban, a K2 nevű formációmban a Suttognak a fák című dalban közre is működött. A Ballagós dallal kicsit ovis apukaként is villogni akartam, a kicsik akkor, tavaly májusban ballagtak az oviban. Köszönet a Quimbynek, hogy ilyen pozitívan álltak a dologhoz.

Fogtündér - A Jézuska, a Húsvéti Nyuszi és a Télapó mellett egyre gyakrabban látogat hozzánk is a Fogtündérek kedves csapata! Kiesett fogakért cserébe 50-300 jó magyar forint közötti bizsut, zsákbamacskát, kártyát, fogkrémet vagy gyümölcsöt hagy a párnád alatt!

NESZE NEKTEK, GYEREKLEMEZ - HÁROM ALBUM: BELGA, AMORF LOVAGOK, KARDOS-HORVÁTH JÁNOS.


és a lemez dalai: 


ez pedig az Anyák Napi Köszöntő Dal klipje: 


Hahó Együttes Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/04/30/kardos-horvath_janos_kommentjei_friss_gyereklemezenek_dalaihoz
Kardos-Horváth János kommentjei friss gyereklemezének dalaihoz
süti beállítások módosítása