Online dalpremier! Kozma Orsi: Igen

2016.04.14. 13:00, Frontrecorder

kozmaorsi.jpg

A Jazz+Az együttesben a kilencvenes-kétezres évek fordulóján országos ismertséget nyert csodás énekesnő, Kozma Orsi előbb a Cotton Club Singers tagja lett, majd 2005-től párhuzamosan vitte a popos és a dzsesszes énjét, előbbit Szakos Krisztián dalszerzővel közösen jegyzett szólólemezeivel, utóbbit a nevét viselő kvartett élén. A Kozma Orsi Quartettel utoljára 2010-ben jelent meg albuma, a legutóbbi poplemeze pedig 2013-as, tavaly aztán ezt a fonalat vette fel ismét, de már új alkotótárs, a TEJ-frontember Pálinkás Tamás bevonásával. Vele most készült el a második dal, az életigenlő, sikkesen funky-popos Igen, amely tegnap debütált a Jazzy Rádióban, online itt hallható először.

"Alapvetően én a pop világából jöttem; a dzsessz számomra egy különleges kalandozás, leginkább azonban az előbbi áll közel hozzám. Mostanra érett meg bennem a gondolat, hogy újra dolgoznék popdalokon, de egy új csapattal. Szerettem volna új emberek felé nyitni, felfrissülni úgymond egy kicsit" - mondja az énekesnő a popos visszatéréséről/megújulásáról. Pálinkás Tamás lett az új zenei rendezője, és nem sokkal az egymásra találás után, tavaly decemberben debütált a Petőfi rádióban együttműködésük első gyümölcse, az Örökké című, reggaetonos lüktetésű dal. És most itt a következő, amely nem teljesen új szerzemény, hanem a TEJ egy kiadatlan, néhányszor koncerten játszott számából született. "Nekem első hallásra nagyon megtetszett. Nem ilyen volt eredetileg, a végleges formáját lépésről lépésre kaptam meg, ahogy jöttek a hangszerelési ötletek, miközben a demót felénekeltem. Maga a funky is kezd újra visszatérni, úgyhogy akár trendinek is mondhatnám."

Az Igenhez a dalszerző-szövegíró-prodicer Pálinkás Tamás mellett a Kiscsillag basszusgitárosa, Erős Márton is hozzájárult, ő felelt a fúvós és vonós hangszerelésért, vendégközreműködőként pedig Váczi Eszter vokálozik a táncba hívó dalban, amely alább meghallgatható:

https://recorder.blog.hu/2016/04/14/online_dalpremier_kozma_orsi_igen
Online dalpremier! Kozma Orsi: Igen
süti beállítások módosítása