Kicsivel több mint öt év után jelentet meg új albumot a KIlls, a június 3-án érkező Ash & Ice első hallható dala a bluesrockos Doing It To Death, melyhez rögtön klip is társul, egy igazán bulis temetés képeivel.
Az amerikai Alison Mosshart és a brit Jamie Hince duója 2011 áprilisában jelentette meg negyedik albumát, a Blood Pressures-t, és azóta nem hallatott magáról a zenekar. Ennek egyik legfőbb oka, hogy Hince-nek gyakorlatilag újra meg kellett tanulni gitározni, miután többször megoperálták a kezét, és az egyik ujja ráadásul végleg használhatatlanná vált. A gyógyulása alatt, feltöltődésként és inspirálódásképpen végigutazott a transzszibériai vasútvonalon, eközben Mosshart odahaza, Nashville-ben dolgozott új dalszövegeken, aztán pedig a második Dead Weather-albumon, ami tavaly szeptemberben jött ki. Az új Kills-album dalait részben egy Los Angelesi bérelt házban, részben a legendás New York-i Electric Lady stúdióban vették fel, a producer Hince mellett John O’Mahony (Metric, The Cribs) volt. A június 3-án megjelenő, Ash & Ice című lemezre 13 dal került fel, ezek közül elsőként egy vontatott tempójú, szintibugyborgással kísért bluesrockos szerzeményt osztottak meg, a videójával együtt; a Doing It To Death klipjében a Kilss tagjai egy temetésre mennek a szikrázó napsütésben, és nagyon jól érzik magukat.