Ha nem is vár már a világ lélegzetvisszafojtva egy újabb Underworld-albumot, azért még mindig elég izgalmat tudott okozni (nekünk is) a brit elektronikus zene veterán formációja, amikor tavaly novemberben bejelentette a következő stúdiólemeze érkezését. A Barbara Barbara, we face a shining future március 18-án jelenik meg, a nyitódala pedig máris meghallgatható.
Az Underworld közel harminc éve még funkys szintipopot játszó zenekarnak indult, ebben a formában két albumot hagyott hátra, majd a kilencvenes évek hajnalán a kéz alapító tagot, az énekes-gitáros Karl Hyde-ot és a szintis-programozó Rick Smith-t elragadta az akkoriban kirobbanó elektronikus tánczenei forradalom, és előbb különböző nevek alatt (Lemon Interrupt, Steppin' Razor) jelentettek meg techno/house zenéket, majd 1992-ben visszavették az Underworld monikert, ekkor már egy fiatal dj-vel, Darren Emersonnal kiegészülve (aki 2002-ben kilépett, ezután, 2005-től egy másik dj-producer, Darren Price vette át a helyét az élő fellépéseken). Ez a második, közismert Underworld-inkarnáció az elmúlt közel 25 évben kiadott hat stúdiólemezt - melyek közül az első kettő, az 1994-es dubnobasswithmyheadman és az 1996-os Second Toughest In The Infants kikezdhetetlenül besorolt a modern elektronikus (tánc)zene alapvető klasszikusai közé -, készített több filmzenét és száznál több remixet, adott ki instant letölthető koncertfelvételeket, és persze húsz éve cipeli magával az egyetlen igazi nagy slágere, a Trainspotting betétfalaként önálló életre kelt Born Slippy "terhét".
A 2010-es Barking album után ugyan a duó visszavett a tempóból, de a kreatív szufla azóta sincs fogyóban: az elmúlt hat évben többek közt megírták a 2012-es londoni nyári olimpiai játékok megnyitó ünnepségének zenéjét, illetve külön utakon is elindultak (Karl Hyde 2013-ban kiadta első szólólemezét, majd 2014-ven két közös lemezt Brian Enóval, Rick Smith film- és tévésorozat-zenéken dolgozott). 2014-ben őket is elkapta a nosztalgiázás, a dubnobasswithmyheadman húszéves évfordulójának apropóján egy sor koncerten elejétől a végéig eljátszották a lemezt (amit korábban soha nem tettek meg). majd elindították a stúdiólemezeik kibővített, újramasterelt újrakiadásait. Tavaly novemberben hozták ki a Second Toughest... feltuningolt változatát, és azután nem sokkal bejelentették, hogy egy új albumra is lehet számítani. Karl Hyde (ki gondolná, hogy 59 éves?) nemrég a Billboardnak nyilatkozva elmondta, hogy számára ez a lemez egy új kezdetet jelent, úgy álltak neki, mintha tiszta lappal indulnának, kvázi figyelmen kívül hagyva az addigi életművüket. Ez pedig megnyitotta az utat a kísérletezésnek és bevállalós, miért ne ötleteknek. A március 18-án megjelenő hetedik Underworld-album címe is ezt a megújulást sugallja - bár az eredete picit morbid, ez volt ugyanis Rick Smith apjának egyik utolsó mondata feleségéhez a halála előtt -, és az első beharangozó dal szintén alátámasztja: I Exhale tisztára nyolcvanas évekbeli posztpunk, apatikus monotonitásával a The Fall-t is könnyen eszünkbe juttatja. Ezt bizony nem láttuk jönni, jó hallani, hogy az Underworld tud meglepetést okozni:
alább pedig az album számlistája és borítója:
1. I Exhale
2. If Rah
3. Low Burn
4. Santiago Cuatro
5. Motorhome
6. Ova Nova
7. Nylon Strung
