Két Bob Dylan-feldolgozás jobb, mint egy Bob Dylan-feldolgozás!

2016.01.14. 13:45, subrecorder

f371e44f.jpg

Nem is egy, hanem rögtön két Bob Dylan-feldolgozás is előkerült az utóbbi két napban, az egyik Jeff Buckley-é, akinek ritka felvételeiből álló posztumusz albumán lesz majd ott a Just Like A Woman, a másik pedig Jimmy Fallon, aki Dylannak öltözve játszotta a Hotline Blinget - meglepően nagyszerűen!

Jeff Buckley életében megjelent egyetlen albuma, az 1994-es Grace méltán vált instant klasszikussá és csak találgatni lehet, egy ilyen debüt után hová fejlődhetett volna a fiatal dalszerző, ha 1997-ben nem fullad meg úszás közben. És bár azóta több posztumusz kiadványa is megjelent, úgy tűnik, még mindig rejtenek felvételeket a családi széfek, most március 16-án You And I címen egy korai feldolgozásokból álló album jelenik majd meg a neve alatt. Ezen lesz majd The Smiths, Led Zeppelin (állítólag a Whole Lotta Love éneklése közben halt meg), Sly & The Family Stone és Bob Dylan, akitől a Blonde On Blonde-on lévő Just Like A Womant adja elő Buckley, még az eredetinél kísértetiesebben.

 

A másik Dylan-hommage már sokkal vidámabb, Jimmy Fallon a tettes. Ő többször csinált a múltban is olyat, hogy beöltözött egy-egy híres zenésznek és előadott valamit úgy, mintha ő maga lenne az a bizonyos személy. Ebből a projektből máig messze a legjobb az, amikor Neil Younggal közösen, fiatal Neil Youngként az Old Mant duettezik. Erős másodikként most itt van Electric Dylan, aki sajátos hangjával és stílusával a Hotline Blinget veszi elő, a végeredmény pedig simán lehetne egy, az előadó végtelennek tetsző kiadatlan szerzeményei közül.

 

https://recorder.blog.hu/2016/01/14/ket_bob_dylan-feldolgozas_jobb_mint_egy_bob_dylan-feldolgozas
Két Bob Dylan-feldolgozás jobb, mint egy Bob Dylan-feldolgozás!
süti beállítások módosítása