Klippremier! Gustave Tiger: Mermaid

2015.12.24. 10:00, rerecorder

gustave_ny.jpg

A 2013-ban alakult és a tavalyi év egyik legjobb magyar lemezét jegyző Gustave Tiger idén igen illusztris társaságba került egy nemzetközi Rough Trade-válogatáslemezen, elkészítette második nagylemezét, ami ugyan csak jövőre jelenik meg, de az első dal, valamint annak klipje itt és most karácsonyi ajándékként máris debütál. Ha ez nem volna elég izgalmas (de, az), a Mermaid című szerzemény mindössze 15 másodperces, így egyúttal - nagyon jó eséllyel - a legrövidebb magyar klipes dal címére is pályázhat! Prömier!

gustave_rt_cd.jpgA Gustave Tiger az év első felében részt vett a texas-i SXSW showcase-fesztiválon (itt már nem az eredeti dobos, Mező szerepelt, hanem egy amerikai kisegítő beugró ütős, Paloma Estevez), a nyáron új dobossal, Fekete Dáviddal (Broken Cups, Terrible Ted, Veszélyes faszfej) és basszusgitáros poszton Hó Marcival gazdagodtak, ezzel egyidőben Szabó Csaba basszusgitár-vokálról gitár-vokálra váltott, Dorozsmai Gergő és Szurcsik Erika pedig maradt korábbi szerepében - előbbi gitáros-vokalista, utóbbi énekes ugyebár (Szurcsik Erika közben még Unknown Child néven egy igen izgalmas szólólemezt is kiadott a nyár elején). A zenekar az évet új dalok írásával és koncertezéssel töltötte, októberben felkerültek a Rough Trade lemezbolt/kiadó aktuális menőlemezeket egy-egy számmal bemutató válogatására, a Counter Culture 15-re, olyan előadók mellé mint Sufjan Stevens, Björk vagy mondjuk Holly Herndon. A 2014-es At The Idyll's End albumot követő második lemez mostanra részben elkészült (még a keverés van hátra), a zenekar jövőre szeretné megjelentetni, a debütálás fogadtatását tekintve nem esélytelen, hogy egy külföldi kiadó is lát majd benne fantáziát. Felvezetésként a lemez legrövidebb dalát mutatják be, aminek történetéről Szabó Csaba mesélt a Recordernek, és persze egyúttal a legrövidebb magyar klip címére esélyes videóról is beszélt (nemzetközi viszonylatban is csúcs a Slaves szintén 15 mp-es videójával párban): 

„Volt egy ötletem, valamikor év elején, hogy csináljunk egy teljes nagylemezt 10-20 másodperces popszámokkal. Itt a popot úgy értem, hogy nem kortárs kísérleti művészet vagy grindcore. Kábé egy sor képzeletbeli televíziós szignál gyors egymásutánját képzeltem el, nyilván torzított gitárral meg egyebekkel, de ez a gondolat végül is nem találkozott osztatlan lelkesedéssel, meg én sem erőltettem annyira, szóval helyette felvettünk inkább egy feltűnően normális lemezt most ősszel, ami már gyakorlatilag készen is van, 16 vagy 17 szám, kábé fél óra – szerintem csodálatos lett! Tényleg. Várunk tavaszig, hátha valakinek lenne kedve kiadni, de ha mégsem, akkor meg feltöltjük a Bandcampre. Vagy havonta kirakunk egy számot valami videóval, ilyesmi. Viszont mindenképpen szerettünk volna mutatni valamit még idén, mert egy kész albumon ülni tétlenül az nem annyira lelkesítő, úgyhogy a lemez legrövidebb számát, a Mermaidet választottuk, az egyetlen dalt, ami ebben a szignálpunkos felfogásban készült. Van benne kicsi szerintem az új My Little Pony-főcímzenéjéből, meg abból az Untouchables-számból, amit a Sonic Youth is feldolgozott, illetve talán a Bis-féle Powerpuff Girls végefőcímére is hasonlít, ami ugye minden idők legjobb végefőcímzenéje. A videó nagyszerű hangulatban készült, vannak benne villogó állatok, egy nagyon menő Cathedral - Ethereal Mirror asztali tükör, feltűnik a klip rendezője, Rusek, aki egyébként a nejem, Küss Mich Krisztián és Veszélyes Faszfej Ádám is, akiknek ezúton is köszönjük, hogy ilyen tehetséggel tűntek fel. Az egésznek semmi értelme, de én kábé 24-26 órán keresztül tudnám nézni egyhuzamban, lankadatlan izgalommal, annyira varázslatos. Amúgy meg ezt sokkal tovább tart elolvasni, mint megnézni a klipet, érdekes.”

a lush-os vokálokat is megidéző villámdal és a minden bizonnyal hazai rövidségi rekordot felállító remek klip, szokás szerint Rusek eredeti rendezésében: 


Gustave Tiger Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2015/12/24/klippremier_gustave_tiger_mermaid
Klippremier! Gustave Tiger: Mermaid
süti beállítások módosítása