Albumpremier! Tape Underground: DEVIA

A bő egy évtizede működő, triphopot alternatív/progresszív rockkal ötvöző ceglédi Tape Underground több mint három év után jelentkezik új albummal, mely kettőnek is beillene - a 21 számos, nem könnyed és nem is könnyen emészthető, mégis a fülnek és léleknek tápláló  DEVIA itt hallható először!

A Tape Underground évekkel megelőzte a mostani triphop-reneszánszot, de a 2007 legvégén kiadott bemutatkozó albumával (Alszik, Kapcsol) igencsak kilógott az akkori sorból, és ez tulajdonképpen azóta sem változott, a klasszikus kilencvenes évekbeli triphopos megszólalásokat agyas gitárzenével kombináló, magyarul előadott, magyar filmművészeti, irodalomi inspirációktól áthatott, erőteljesen borús, mély mondanivalójú dalaival nem nagyon illeszkedik be a hazai zenei mezőnybe. De a formáció más tekintetben is a saját útját járja, a külső tényezők - a trendek, a korszellem, a szakmai közeg - helyett leginkább csak befelé, a zenére koncentrálva, elfogadva öntörvényűsége pozitív és negatív velejáróit egyaránt. A Tape Underground tehát valóban a föld - és jobbára a radar - alatt működik, bár sorra készültek a lemezek (Kukacok, Lepkék - 2009, Háló - 2011, ATMA - 2012), ezek eddig többnyire azokhoz jutottak el, akik keresték őket. Most viszont a zenekar keresi a nagyobb nyilvánosságot, így a Recorderen keresztül mutatja be új, ötödik albumát. A Tape Underground (jelenlegi felállásban:Ádám Andor - basszusgitár, Horváth Dénes - billentyűs hangszerek, Petrényi Viktor - gitár, ének) nekünk újrafelfedezést, olvasóink zömének pedig minden bizonnyal új felfedezést jelent, ezért úgy gondoljuk, érdemes mélyebben megismerkedni a zenekar nem szokványos attitűdjével, alkotói szellemiségével és módszereivel. Ebben Petrényi Viktor frontember van a segítségünkre, át is adjuk neki a szót:

"Különleges helyet foglal el az életünkben a közös zenélés, nem igazán szeretünk semmilyen kényszert beengedni ide. Egyáltalán nem foglalkoztat minket a népszerűség, a különböző trendek, az, hogy befussunk, vagy felfedezzenek bennünket. Sokkal inkább foglalkoztatnak minket a fontosabb kérdések. Úgy tekintünk saját zenénkre, mint az arcunkra, ami a leginkább hasonlít ránk. Inkább ebben az irányban kísérletezünk és próbálkozunk, mintsem hogy valamilyen ipari profizmusra törekednénk. Szeretnénk, hogy a dalaink egyre inkább hasonlítsanak ránk, az igazi arcunkra, hogy ezen keresztül talán egy picivel közelebb kerülhessünk ahhoz is, hogy kik is vagyunk valójában.

Nem célunk, hogy a minket hallgató fül gazdáját kiragadjuk hétköznapjaiból, elvarázsoljuk, elfelejtessük vele búját-baját, saját életét, vagy hogy szórakoztassuk. Sokkal inkább fordítva: a saját életébe szeretnénk mintegy visszacsábítani, vagy éppen marasztalni, és nem is biztos, hogy mindezt mindig a legkellemesebb eszközökkel, formákkal tesszük, vagy kívánjuk tenni. Saját magunkkal is ilyen viszonyban vagyunk. Ha szeretnénk bármit is bármilyen hallgató közönségtől, akkor az az, hogy próbálják ki nyugodtan ők is ezt az 'aszkézist': Ne kikapcsolódjanak, hanem sokkal inkább be.

Tudatosan, koncepcionálisan nem követünk zenei stílusokat sem. Amely formán keresztül a leginkább megszólal számunkra az, amit épp el szeretnénk mondani, mindig azt az aktuális zenei formát választjuk. Akár egy-egy dalon belül, akár csak egy-egy pillanatra. Így van ez a hangzással, megszólalással is. Addig gyúrogatjuk ezeket, és addig írjuk az új dalokat, ameddig el nem kezd kikristályosodni belőlük valamilyen közös hang, valamilyen egységes mondanivaló, irány. Ilyenkor szoktuk gondolni, hogy érdemes lehet lemezként, vagy egy egységes koncepcióként foglalkoznunk tovább ezekkel. Ezt a koncepciót nagyon nehéz lenne frappánsan szavakba önteni. Alapvetően itt egyfajta gondolatiságról beszélhetünk, ami legfőképp a mondanivalót, az üzenetet jelenti.  Ez pedig az embert érintő legfontosabb és elkerülhetetlen kérdések és az azokkal való szembesülés, azokban való elmélyedés.

A hangzással is szeretünk kísérletezni. Nagyon sok elgondolást, eszközt próbálgatunk ki ilyenkor, de nem szeretünk elveszni ebben. Általában vonzó számunkra nem a rendeltetésük szerint használva a dolgokat zenét csiholni belőlük, viszont egyáltalán nem érezzük jól magunkat olyasmiben, amiben egészen egyszerűen nem tudunk hitelesek maradni. Ezért is szeretünk amolyan bensőséges közegben dolgozgatni: Összejövünk otthon a pincében, magunkra zárjuk az ajtót és a beszélgetéseket zenéléssel szakítjuk meg. Ez a munkamódszer. A dalokat is itt rögzítjük, mindent itt csinálunk. Általában nem egyszerre vesszük fel az egész lemezt. Mivel alapvetően nem zenei stílusban, statikus zenekari felállásban, sziklaszilárd hangzásban gondolkozunk, hanem dalokban, így mindig csak egy-egy dalon dolgozunk. Ha eljutunk oda, hogy egy dal nagyjából életre kel, összeáll, akkor fel is vesszük. Pontosabban elkezdjük felvenni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy más körülmények közt, de ugyanúgy íródik tovább. Ha a felvétel is elkészült és a dal megjárta a zaj minden poklát, akkor döntünk úgy, hogy kész, és akkor is csak ideiglenesen. Szeretünk ezzel babrálni. Ezért ültünk annyit a mostani lemezen."

Erről az új lemezről pedig így vall a gitáros-énekes "Rengeteg ötlet, dal, félkész dal gyűlt össze és ezek ilyenkor összességükben olyanok, mint egy gőzölgő sült kolbászon a tejszínhab: Inkább egymás rovására mennek, mint kiegészítenék egymást. A DEVIA az eltévelyedés aspektusából próbálja megragadni ugyanazt, mint az előző lemezeink más aspektusokból. Szerintünk ez ma egy 'fontos kérdés', mindenféle pesszimizmuson túl is. Például számunkra. Mi úgy tapasztaljuk a kilátástalanságot, vagy ahogyan hivatkozni szokás erre manapság, a válságot, válságokat, hogy ezek egyszerre egybeesnek egyfajta szellemi eltévelyedéssel. Az ember túlságosan elfelejtette, hogy kicsoda is valójában. Szavai üresek, gondolatai értelmetlenek, érzelmei ösztönök és semmilyen célja nincs a saját életével, önmagával. Szerintünk mélyebb/magasabb gyökerű kérdés ez annál, mint hogy épp mennyi pénzem van, vagy mennyire kényelmes épp az életem. A félreértések elkerülése végett itt nem valamilyen pesszimista kritikáról esik szó, mármint, hogy másokat kritizálnánk, hanem sokkal inkább egy ilyen önkritika után szeretnénk felszámolni mindezt elsősorban önmagunkban és visszatalálni gyakorlatilag bármilyen útra, ami nem a sehová vezet. Például azáltal, hogy dalokat írunk erről, és zenei formában nyilvánítjuk ki ezt. Tudjuk, hogy nem divatos manapság az ilyesmi, de hát mindenki arról énekel, zenél, ami őt foglalkoztatja. Úgy érezzük, ezzel a lemezzel sikerült visszatalálnunk a nyugodt, higgadt, dal-centrikus munkához, ahogyan például az első és második lemeznél is dolgoztunk."

Ez tehát a Tape Underground friss (és innen ingyen letölthető) lemeze, a DEVIA: