Klippremier! PollyFlow: Lola, Lola

2015.12.02. 13:00, rerecorder

pollyflow_2015_november_foto_nagyilles_szilard_1500.jpg

PollyFlow, azaz Polnauer Flóra számos hazai formáció énekeseként, rappereként ismert, az azonban kevésbé köztudott róla, hogy egy Budapest-Berlin-Párizs-New York között ingázó zsidó kántornő is, aki 2015-ben kezdett dolgozni az Anima Sound System és a Hippikiller vezetőivel, azaz Prieger Zsolttal és Bihari Balázzsal egy szólóanyagon. A jövő év első felében várható debüt EP-t most egy Marlene Dietrich-et idéző, de közben döngölő berlini technóra (sőt kilencvenes évekbeli rave-re és melankolikus elektropopra) épülő dal vezeti fel - a Lola, Lola című szerzeményhez régi, témákba vágó dokumentumfilmekből összevágott klipes díszletet.

pollyflow_lola_lola_cover_1500.jpgPolnauer Flóra 2004 körül egy amszterdami kitérő során kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel, itthon először a hiphopos/reggae-s Hagesher zenekarban szerepelt, majd 2007-ben megalakította a tradicionális zsidó zenét játszó Shkayach-t és közben számos formációban vendégeskedett, sőt vendégeskedik PollyFlow néven a mai napig: Zuboly, Beat Dis, Hippikiller, Planet 55. PollyFlow a 10-es évek elején költözött Berlinbe, ahol zsidó kántornak tanult és azóta ezzel foglalkozik, nagyvárosok között ingázik, de immár Budapest a székhelye, ahol idén kezdett dolgozni két régi barátjával, Prieger Zsolttal és Bihari Balázzsal, a közös munkából pedig jövőre, az első negyedévben várható egy eklektikus bemutatkozó EP, amelyről egy táncos dal debütál most.

A Lola, Lola egy szabad és női életérzést idéz, emléket állít Marlene Dietrich nőiességének és szabadságának, mindezt összekötve egyfajta berlini electropop világgal” - definiálja a dal és a készülő EP koncepcióját Polnauer Flóra. A produkció egyik producer-dalszerző társa, Prieger Zsolt ezt így folytatja: „ez a projekt nem jöhetett volna létre hármunk barátsága nélkül, és persze azt sem rejtem véka alá, hogy hatalmas rajongója vagyok a német kultúrának, aminek fontos toposza Marlene Dietrich alakja is. Ez egy szerteágazó és izgalmas kollázs-szcéna, amelybe simán belesimul a klasszikus német művészet Goethével, Hölderlinnel, része a perverz birodalmi látásmód Leni Riefenstalhltól Albert Speerig és persze ennek tökéletes ellentétpárja, a csodálatos német zene megannyi megnyilvánulása a kuplétól a krautrockon, Kraftwerken át a DAF-ig.” Azt már Bihari Balázs teszi hozzá, hogy milyen könnyedén megy hármójuk között a munka:„Fló megérkezett Rozi kutyával, leültünk dumálni és szinte azonnal elkezdtünk dolgozni. Pikk-pakk. Zsolt nagyon jó barátom huszonöt éve, még Anima sem volt, csak ÉV zenekar, amelynek a felvételeit én is terjesztettem kazettán. Ellenben még sosem dolgoztunk együtt zenei produkcióban. Azt hiszem, teljesen jó konstelláció ez a felállás, nekem per pillanat az elsődleges szempont, hogy jó érzéssel álljak fel egy-egy session után. Eddig ez maradéktalanul megvolt.”


a remek elektropop dalhoz (amely az összes digitális felületen is elérhető) Horváth Zoltán vágott össze egy klipet régi, témákba vágó dokumentumfilmekből

nyitókép: Nagyillés Szilárd

PollyFlow Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2015/12/02/klippremier_pollyflow_lola_lola
Klippremier! PollyFlow: Lola, Lola
süti beállítások módosítása