Hiába nevezhetjük a hiphop/gengszterrap egyik legnagyobb sztárjának, legendájának, Tupac Shakurt, az életét feldolgozó átfogó film eddig nem készült róla. Most az első nem hivatalos "drámai alkotás" a lehető legváratlanabb helyről érkezik: Kínából. Nézzük, hogyan látják 2Pac-et keleten!
Idén év elején kapott zöld utat egy hivatalos Tupac életrajzi film, amelyet John Singleton, az 1996-ban elhunyt rappert személyesen is ismerő rendező kapott meg, de aztán ezt áprilisban polcra is tették, Singleton állítása szerint azért, hogy több idejük legyen, mert minden egyes részletet a helyére szeretnének tenni. Reméljük, hogy nem örökre fog porosodni az ötlet, mert Shakur élete volt annyira érdekes és drámai, hogy abból egy izgalmas játékfilm születhessen és a hiphoplegendákról szóló filmek pedig üzletileg is értelmes befektetések, lásd az igen sikeres N.W.A.-életrajzot.
Amíg Singletonra várunk, addig viszont érkezik az Until The End Of Time, egy Kínában készülő, de főleg nyugati színészekkel forgott produkció, amelyről ugyan süt, hogy soha senki nem adta beleegyezését Tupac jogörökösei közül, viszont pont ezért van az első trailerben néhány igen kreatív megoldás. A sztori szerint egy fiatal kínai srác a borzasztó hipszter irodalomprofesszora számára Tupacről szeretne elkészíteni egy projektet, amire a tanár elküldi őt egy nőhöz, akiről kiderül, hogy a rapper volt barátnője és természetesen Kínában él. A film ezután egyrészt arról szól, hogy a srác - ahogy megismeri Tupac történetét - hogyan veszi át a filozófiáját és lesz "aktivista", a többi részben pedig interjúkat és emlékeket láthatunk Shakur életéből, akit Tsalta Baptiste játszik. Érdemes olyan szemmel nézni a négy perces trailert, hogy keletről valahogy ilyennek tűnhetnek az amerikai szuperprodukciók kedvcsinálói, minden itt van: a gyors vágások, melodráma minden mennyiségben, béna, epikusnak szánt szövegek, csillogó betűtípussal a képernyő közepén, valami még sincs rendben az egésszel. Mondjuk az összes színészi produkció vállalhatatlanul rossz, lehet, hogy ettől lesz némi szürreális érzete az embernek, ha nézi. Ennek ellenére NAGYON kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog ebből kisülni. Vicc lenne az egész?
A kínai Tupac-film első trailere: