Dalpremier! Norwell: Hangon

2015.11.03. 16:00, Frontrecorder

norwell_press2.jpg

A Farbwechsel köréhez tartozó elektronikus zenész, Norwell tavaly augusztusban a melodikus techno felé tett kirándulást a jó nevű Beachcoma kiadónál kijött két számával, és azóta néhány remixet leszámítva nem hallatott magáról. Most pénteken viszont megjelenik egy minialbuma, amelyen visszatér saját csapásirányához, a kozmikus analóg és mesterséges cyber-digitális zenei terek határmezsgyéjének pásztázásához. A Morfózis című nyolcszámos anyagról a több szempontból is kilógó Hangon itt hallgató először.

A Morfózist az angol Reckno kazettakiadó hozza ki (limitált példányszámban kazettán, és persze digitálisan is), a minialbumot Norwell az első teljes albuma előfutárának tekinti, amely 2016 tavaszán várható a Farbwechselnél. A producer szerint a november 5-én megjelenő kiadványának hangzása némileg eltér a korábbiaktól, úgy véli, ezek a számok az előző és a jelenlegi munkáinak szintézisét adják. "Fontos számomra, hogy folyamatosan új utakat keressek a zenén belül, olyan apróságokat, amik mind a zeneírás módját, mind a hangzását megváltoztatják. Ez a lemez ezt a folyamatos változást jelképezi számomra" - mondja.

A lemezen a Hangon című szám a többinél korábban készült, viszont ez Norwell egyik kedvence. "Egy relatíve egyszerű számról beszélhetünk, a felvétel során 3-4 hangszert használtam összesen és inkább ezek rövid együttes hatására koncentráltam, mint egy jól strukturált szám megírására, tehát ilyen szempontból is egy jammelésről van szó. Ez a szám üt el talán legjobban a korábbiaktól, tehát ezért is különleges számomra."

Íme tehát Norwell pénteken megjelenő minialbumáról a Hangon:


nyitókép: Eve Deak Photography

https://recorder.blog.hu/2015/11/03/dalpremier_norwell_hangon
Dalpremier! Norwell: Hangon
süti beállítások módosítása