Premier! kiddo: 3 lépés (szövegvideó)

2015.09.22. 15:00, Frontrecorder

kiddo2015.jpg

A budapesti kiddo eddigi két EP-jét a zenei útkeresés jellemezte, az új dalaikkal viszont saját bevallásuk szerint megtalálták a maguk stílusát. Ebből a "karcosabb" indierockos hangzásvilágából itt az első ízelítő, a 3 lépés című dal, melyet szövegvideóval együtt mutatunk most be.

A kiddo egy hosszúra nyúlt nyári szünet után tér vissza, a zenekar az elmúlt hónapokat új EP-jük dalainak megírásával töltötte. A készülő anyag legelső tétele a 3 lépés, a dal létrejöttéről az együttes énekes-gitárosa, Persely Tamás mesélt nekünk: "A 3 lépés az első olyan dalunk, amin egyértelműen érződik számunkra, hogy kezdünk összeérni és rátalálni arra a konkrét stílusra, amit a korábbi két kislemezünkön még csak kerestünk. A dalíráshoz is egy kicsit más, szubjektívebb aspektusból álltunk hozzá ezen a nyáron, így ennek eredményeként egy jóval letisztultabb és 'karcosabb' eredményt kaptunk, ami igazából mindannyiunkhoz közelebb áll. A dal felvételei Köteles Leander (Leander Rising, AMIGOD) vezérletével folytak, vele most először volt szerencsénk együtt dolgozni, és minden mellébeszélés nélkül mondhatom, hogy az együttműködés kifejezetten hatékony és sikeres volt, közösen pont azt hoztuk ki a dalból, amit korábban a bandán belül elképzeltünk. Hatalmas köszönet illeti még Ladiszlai Rékát, akinek a vokálja nagyon sokat adott hozzá a dal húzásához, valamint Ujvári Gyulát, aki magával ragadó lyric videót készített a dalhoz."

A kiddo legközelebb szeptember 26-án látható élőben a GMK-ban a Csodagyerek társaságában (Facebook-esemény), az új dalukat viszont rögtön mutatjuk:

 

Címkék: premier kiddo
https://recorder.blog.hu/2015/09/22/premier_kiddo_3_lepes_szovegvideo
Premier! kiddo: 3 lépés (szövegvideó)
süti beállítások módosítása