A Cseh Tamás Program induló zenekarokat-előadókat támogató alprogramjának 42 nyertese közül augusztusban 16-ot mutat be a CSTP a Recorderen, íme az abc-rendben a hatodik, az InFusion Trio.
Az InFusion Trio mestersége: elektronika és akusztikus hangzás, különböző műfajok és személyiségek harmóniába fésülése. A looptechnikát, az elektromos hangszereket, a kortárs popslágerek, a komolyzene és a népzene kultúráját egységbe gyúró hármasfogat összehangolásbeli virtuozitását pontosan tükrözi Loop me up című nagylemeze.
Farkas Izsák, Weisz Nándor és Simkó-Várnagy Mihály egyaránt klasszikus zenei pályáról indultak, mégis a könnyűzene világában értek össze az útjaik. A formáció egy kávézó megnyitására – kellett az élőzene – állt össze 2011 decemberében, és hogy stílszerűen fogalmazzunk, sokat pedálozott a sikerért. Tényleg. Ugyanis a looptechnikát (effektpedálok, hangsávok) is szinkronban alkalmazó együttes olyan újfajta hangzást adott a jól ismert daloknak, amitől a közönség lába is járni kezdhet.
A módszer kikísérletezése időbe telt, de ma a fiúk saját, egyedi hangon szólaltatják meg napjaink legnépszerűbb popslágereit (Michael Jackson, U2, Rihanna, Adele), sőt magyar népdalokat is (A Csitári hegyek alatt, Kis kece lányom). 2014-ig több kisebb-nagyobb rendezvényen, fesztiválon léptek színpadra, hallhatóak voltak például a tavalyi Budapesti Nyári Fesztiválon és a CAFe Budapesten. Külföldön is megmutathatták magukat (Románia, Észtország), és félig-meddig készre pofoztak egy lemezt is.
Miután 2014 őszén bekerültek a Cseh Tamás Programba, meglódult az a bizonyos szekér. A Boom Produkció vezetője, Piskor Pite Zoltán lett a mentoruk, az együttműködés gyümölcse pedig több emlékezetes koncert, számos médiamegjelenés – köztük egy portréfilm az m1 Kultikon című műsorában – és egy nagylemez lett (Loop me up, 2015). Az InFusion Trio olyan patinás zenekarokkal szerepel együtt az Argo 2 című film soundtrack-listáján, mint az Irie Maffia vagy a Tankcsapda.
A csapat nyáron sem tétlenkedik: játszottak a Pálinkafesztiválon, a pécsi Sétatér Fesztiválon, a Múzeumok Éjszakáján a Várkert Bazárban, illetve a veszprémi Rozé Rizling Jazz Napokon.
A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.