Íme, az őszi Womex eddigi fellépőinek névsora!

2015.07.16. 12:00, rerecorder

womex_15.jpg

A WOMEX és a budapesti rendezvény házigazdája, a Hangvető bejelentette a nemzetközi zsűri által kiválasztott fellépők második körét (cikkünkben az első kör, azaz az eddigi teljes névsor szerepel). Ezúttal 14 fellépővel bővült azok listája, akik bemutatkozhatnak az október 21-e és 25-e között Budapesten rendezett világzenei expón.

mamar_kassey_img_7326.jpgA 2015-ös év mérföldkövet jelent a WOMEX-et szervező Piranha Arts-nak és a Hangvetőnek: az első közép-kelet-európai WOMEX-re regisztrálók száma 10% több mint tavaly ugyanezen időszakban. A bejutókat a WOMEX héttagú nemzetközi zsűrije – az úgynevezett hét szamuráj – választotta ki a több mint 1000 pályázó közül. A nyár folyamán a névsor folyamatosan új előadókkal bővül. A most bejelentett tizennégy és az előző körben nyilvánosságra hozott tizenkilenc zenekar a hivatalos koncertprogram részeként már biztosan bemutatkozhat Budapesten.

A most bejelentett fellépők négy földrész 16 országát és a világzene számos irányzatát képviselik a tradicionális folktól a dzsesszen át az elektronikus zenéig, a nemzetközileg jól ismert előadóktól, mint a nigeri Mamar Kassey (fent), a feltörekvő előadókig, mint az indiai-francia Tritha Electric.

Az alábbi tizennégy előadóról van szó:

Martin Lubenov’s Jazzta Prasta (Bulgaria/Ausztria/Olaszország)
Rancho Aparte Chirimia (Kolumbia)
Sarabi (Kenya)
Tamer Abu Ghazaleh (Palesztina)
Tritha Electric (India/Franciaország)
Wu Man (Kína/USA)
Zoufris Maracas (Franciaország)
A-Wa (Izrael)
Ana Tijoux (Chile/Franciaország)
Blick Bassy (Kamerun/Franciaország)
Dom Flemons (USA)
Germán López (Spanyolország)
Karolina Cicha & Bart Pałyga (Lengyelország)
Mamar Kassey (Niger)

aziza_brahim_by_guillem_moreno.jpgA WOMEX showcase fesztiválján összesen több mint 60 előadás szerepel majd a világ minden tájáról, amely így nem csak a világzene legfontosabb szakmai seregszemléje évről évre, hanem a hagyomány és az innováció, a kulturális örökség és a sokszínűség izgalmas ünnepe is egyben. Emlékeztetőül az előző körben bejelentett 19 fellépő névsora: Alo Wala (Dánia/USA), Aziza Brahim (jobbra) (Nyugat-Szahara/Mali/Spanyolország), Baraji (Dél-Korea), Bella Hardy (Egyesült Királyság), Chouk Bwa Libète (Haiti), Cimbalomduó (Magyarország), Didier Laloy & Kathy Adam (Belgium), Emicida (Brazília), Forabandit (Törökország/Franciaország), Jaakko Laitinen & Väärä Raha (Finnország), Iberi (Grúzia), Moh! Kouyate (Guinea/Franciaország), Nine Treasures (Kína), Palenke Soultribe (Kolumbia/USA), Pat Thomas & Kwashibu Area Band (Ghána), Pierre Kwenders (Kongói Demokratikus Köztársaság/Kanada), Tarek Abdallah & Adel Shams El-Din (Egyiptom/ Franciaország), Trumpeter Avishai Cohen’s Triveni (Izrael), Vaudou Game (Togo/Franciaország). A program további részleteit a nyár folyamán fokozatosan jelentik be szervezők, így Kelet-Európai előadóknak fenntartott színpad fellépőit, a megnyitó programját, az életműdíjas kilétét és a DJ Summit fellépőinek névsorát csakúgy, mint a szakmai konferencia előadásainak listáját.


Mamar Kassey: 


Rancho Aparte Chirimia: 


Sarabi: 


Don Flemons: 


és a hazai színeket képviselő Cimbalomduó Balogh Kálmánnal és Lukács Miklóssal: 

Címkék: womex
https://recorder.blog.hu/2015/07/16/ime_az_oszi_womex_eddigi_fellepoinek_nevsora
Íme, az őszi Womex eddigi fellépőinek névsora!
süti beállítások módosítása