A Facebook is belép a nagy digitális zenei háborúba

2015.07.13. 13:42, BizRecorder

facebook-254165_640.jpg

Múlt héten villámgyorsan szétterjedt annak a híre, hogy a Facebook állítólag saját zenei streamingszolgáltatást indít hónapokon belül. Ezt az értesülést a Zuckerberg-birodalom sietett cáfolni azzal, hogy ez nem szerepel a terveik között. Az viszont biztos, hogy valamire készülnek - na de mire?

A Facebook kétségkívül napjaink közösségi médiájának vezető szereplője, közel 1,5 milliárd felhasználóval és olyan szolgáltatásokkal a portfóliójában, mint az Instagram vagy éppen a Whats app. Minden adottsága ellenére a zeneiparban eddig nem akart központi szerepet betölteni, annak ellenére sem, hogy 2010-ben igen komoly terveket villantott fel a tartalomipar és benne a zeneipar megváltoztatását illetően. A Facebook zenei platform  sokkal inkább egyfajta prémium forgalomterelő szerepet töltött be, emiatt pedig, a kezdeti sikereik ellenére nem is hozta a cég és és a partner zenei szolgáltatók által remélt sikereket.

A Facebook ezek után hosszú ideig érdemben nem foglalkozott a zeneiparral és a zenei tartalmakkal, leszámítva egy-egy akvizíciós lehetőséget, illetve kisebb saját fejlesztést. A különböző hosszúságú videótartalmakért és az azokban való hirdetések elhelyezéséért folyó harc azonban újból a zenei videótartalmak felé mozdíthatja el a világ legnagyobb social media szolgáltatását, a Facebook vetélytársa ugyanis már messze nem csupán a YouTube, hanem a professzionális videótartalmak piacára berobbanó Snapchat is. Ez a helyzet pedig még egy olyan óriást, mint a Facebook is lépéskényszerbe hozott, ahogy a piacon keringő pletykák mutatják. A hírek szerint ugyanis a Facebook hamarosan megjelenik a piacon saját natív videó megoldásával, mintegy 6-8 partnerrel, melyek között minden valószínűség szerint lemezkiadók is lesznek!

A videószolgáltatás abszolút hasonló módon működik majd, mint a nagy vetélytárs YouTube esetében, azaz minden egyes feltöltött tartalmat egy a Youtube Content ID-hoz hasonló rendszer beazonosítja,a tartalomtulajdonos pedig eldöntheti, hogy engedélyezi-e a videó megjelenését a reklámbevételekből való részesedés mellett vagy letiltja azt. Utóbbi esetben a kiadók, illetve egyéb tartalomtulajdonosok minden egyes videólejátszás után kapnak majd bevételeket, továbbá a videók előtt elhelyezett reklámok által generált bevételekből is részesülnek majd.

A meg nem erősített információk alapján a tárgyalások a Facebook és a tartalomtulajdonosok, különös tekintettel a nagy lemezkiadók között már régebb óta zajlanak, a szolgáltatás indítására pedig akár hónapokon belül sor kerülhet. Ezt ugyanakkor a Facebook egy szóvivőjén keresztül cáfolta, és cégközeli források is megerősítették (a Verge-nek), hogy eszük ágában sincs beszállni a streamingpiaci háborúba, a tárgyalások a major lemezkiadókkal is még nagyon korai fázisban vannak. Ugyanakkor az biztosnak tűnik, hogy a Facebook talál majd fogást a zenei tartalmakon, de egyelőre még keresi azt - bennfentesek szerint Zuckerbergék egyedülálló megoldással akarnak előrukkolni, olyannal, ami még nincs a piacon. Ha ez így lesz, az az Apple piacra lépésével éppen megint változóban levő digitális zenei szegmenset újra feldúlhatja.


Pléh Dániel

Címkék: facebook
https://recorder.blog.hu/2015/07/13/a_facebook_is_belep_a_nagy_digitalis_zenei_haboruba
A Facebook is belép a nagy digitális zenei háborúba
süti beállítások módosítása