A mai elektronikus zene egyik úttörője, a megalomán színpadi show-jairól ismert francia szintetizátormágus Jean-Michel Jarre jelenleg új albumán dolgozik, a várhatóan még idén megjelenő lemezen a legkülönfélébb zenészekkel és producerekkel való kollaborációinak sora lesz hallható. Ezek egyike a Glory című dal, melyet Anthony Gonzalezzel, az M83 vezetőjével közösen jegyez, és most itt a nyomasztó hangulatú klipje, melyben sportolók hiábavaló küzdelmét figyelhetjük teljesen abszurd versenyszámokban.
Jarre (aki augusztusban lesz 67 éves) a máig meghatározó, egyben legsikeresebb albumait a hetvenes-nyolcvanas években (1976 és 1986 között) jelentette meg, ez volt a legtermékenyebb időszaka is, a kilencvenes években mindössze három nagylemezt adott ki, utána viszont újra lendületbe jött, 2000-2007 között öt stúdiólemezzel gyarapította diszkográfiáját. A 2007-es Téo & Téa utáni éveket viszont leginkább mindenféle különleges fellépésekkel, illetve turnézással töltötte (Budapesten 2008-ban, majd 2010-ben is koncertezett), idén márciusban viszont a Facebookján bejelentette, hogy "új album van a látóhatáron", áprilisban aztán az első ízelítőt is megosztotta, a Conquistador című szerzeményt, melynél a francia electro-techno producer Gesaffelstein volt a szerzőtársa. Ezt követte a Massive Attack-főnök 3D-vel közös Watching You, majd a Zero Gravity, melyet a Tangerine Dream alapítójával, Edgar Froese-vel vett fel még a halála előtt. Ez a három digitális single június 19-én megjelent vinylen is, erősen limitált (100-100 darabos) példányszámban, előtte viszont, május közepén kijött még egy újabb dal a közelgő albumról, a Glory, melyben az M83 vezére működött közre - míg Froese a nagy hatású elődöket képviseli, addig Anthony Gonzalez azon fiatal zenészeket, akikre Jarre volt nagy hatással. Kettejük együttműködése teljesen magától értetődőnek hat, bár a végeredmény inkább egy M83-szám lett - a mester itt alárendelte magát a tanítványának, miközben végig ott van azért ő is.
A sporthimnusznak is beillő számhoz sporttémájú klip készült, melyben a rendező, Lisa Paclet nem éppen dicsőítő képet fest a versenyszerű küzdelmekről: az erőteljesen stilizált videó szereplői teljesen lehetetlen számokban próbálnak teljesíteni, de erőfeszítésük totálisan hiábavaló, mivel ezekben a számokban nem lehet győzni, a monoton gyakorlatokban vergődésüket ráadásul irántuk teljesen közömbös, uniformizált nézőközönség követi figyelemmel. Íme a Glory sötét hangulatú videója:
itt pedig a szám születéséről mesél Jarre és Gonzalez: