Albumpremier! Verőköltő: Féltve őrzött

2015.04.30. 15:00, Frontrecorder

verokolto_1.jpg

A 2010-ben alakult Verőköltő a tavaly augusztusban kiadott Fajfenntartás EP után elkészült harmadik albumával, amelyet nem rejtegetnek tovább, a Féltve őrzött című végig változatos, remek lemez ezennel meghallgatható. 

Az ekektikus, dallamos artrockhoz irodalmi igényű szövegeket társító zenekar 2013. októbere és 2014. júniusa között rögzítette az album anyagát, melynek keverését és maszterelését Lázár Domokos végezte. A lemez felvétele során épült be a zenekarba állandó negyedik tagként Gulyás Bence (Minden Csak Átmenet) gitáros-szintis, emellett számos vendégzenész működött közre, így Barta Gyöngyi, a Képzelt Város csellósa, Burucs Szabolcs, a Néhai Bárány énekes-dobosa és Menyhei Ádám, a Kamikaze Scotsmen zongorista-billentyűse, de a dalokat nagybőgős, trombitás, hegedűs és fuvolás játéka, valamint kórus is színesíti. A korábbiaknál picivel több elektronikával megszórt, illetve az alap alterrockos-grunge-os-matekmetálos hozzávalókat hiphopos-dubstepes ízekkel fűszerező lemez dalaihoz Gressai Ferdinánd énekes-gitáros-szintis és Kocsis Szilveszter basszusgitáros fűzött kommentárt:

54

Szilveszter: "Elővettem a próbateremben porosodó szintit és elkezdtem próbálgatni, hogy mit is zúg a ketyere. Mivel a határainkat gyakran kitologatjuk, könnyen alakítottuk olyanná a számot, ami nem volt még ránk jellemző. Több szinti szól egymás mellett, sötét és világos hangszínek, hiphop dob, mi kell még? Felvezető, de mire is?"

A

Ferdinánd: "Egy teremtéstörténetre. Először kitaláltuk a dal koncepcióját, és ahhoz kerestünk akkordokat. Az elejére a szép dallam és akkordmenet viszonylag hamar meglett, zongorázni Menyhei Ádámot (Kamikaze Scotsmen) kértük fel. A grunge-os riffen heteken keresztül gondolkoztunk Szilveszterrel. Sok kutatómunka után végigpörgettünk rengeteg variációt, mire ez kialakult. Volt olyan is, hogy álmomban kerestem a tökéletes riffet."

B

Szilveszter: "Világunk megismerése olyan méreteket ölt magára, amihez már nem elég az, hogy folyamatosan tanulsz és gondolkozol. Ennél már hatékonyabb működési formára van szükség. Teremtsük meg."

 Az, ami megfeszült

Ferdinánd: "Mikor még a második lemezünkön dolgoztunk, egy hétfői napon próba előtt megírtam ezt a dalt, és a próbán már játszottuk is. Akkor elkészült a szövege így, ahogy van, de volt hozzá még egy sor, ami nem fért oda sehova, mégis el akart hangzani: 'megmaradt minden, ami elvetélt'. Ebből az egy sorból nőtte ki magát az 'az, ami elvetélt' című testvérdal szövege, ami az előző lemezünkön szerepel."

Kognitív disszonancia 3 felvonásban

Szilveszter:  "Amikor valamilyen új tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek, nyugtalanító hatással van ránk.
1. felvonás: A felismerés. Megszületik az ellentmondás és nagyon bosszantó. Itt felvetődik az a kérdés is, hogy elmenjünk-e mellette és figyelmen kívül hagyjuk, vagy felvesszük vele a harcot.
2. felvonás: Ha már megvan az elhatározás, akkor jön a terv a megoldás kivitelezésére, amik könnyedén elburjánozhatnak.
3. felvonás: A harc."

Ha már...

Ferdinánd: "Mindig ugyanonnan indul, és mindig máshova lyukad ki, aztán visszatalál, és új irányt vesz. De minden utcasarkon van egy nagy igazság."

Inhalálj!

Szilveszter: "Az A című dal kapcsán előkerült az, hogy legyenek vendégzenészek az albumon több számban is. Az inhalálj! végén van egy kemény riffelés, mondtam, hogy hívjuk el Gulyás Bencét, mert ő tök jól tud szólózni. Eljött, eljátszotta, és leesett az állunk. Ezután koncerten is játszott a dalban, és a második gitártól úgy megszólalt a dolog, hogy elvetettük neki, játsszon több dalban is, és esetleg lépjen be a zenekarba, mire ő azt mondta, hogy szívesen, és már ő is gondolt rá."

Hová viszel?

Szilveszter: "A szerelmes számokra nagy szüksége van a világnak. Szerelem nincs zene nélkül, zene nincs szerelem nélkül. Lehet, hogy jobban hangzana e helyett, hogy a szerelem és a zene párhuzamosan fejlődik.
Ferdinánd: "De nem érheti el a határát, mert amint megérintené, arrébb mozdul."

Napokhoz értek

Ferdinánd: "Ez a dal is gyors szülés volt, hallatszik is rajta. Burucs Szabi (Néhai Bárány) énekli velem a refréneket, elég testhez álló neki ez a dal, és mint mondta, telitalálat a felkérés, mert ez a kedvence a lemezről."

Nem vagyok más

Ferdinánd: "Brian: 'Ti mind különbözőek vagytok!' Tömeg egyszerre: 'Igen, mi mind különbözőek vagyunk!' Férfi a tömegben: 'Én nem.'”

Bonus Track

Szilveszter: "Az A-hoz való tökéletes riff keresésének mellékterméke a ráadás dal. Elszabadult grunge-olás, féktelen matekmetál témáinak gyors egymásutánja. Csak át kell élni, végig kell vinni, le kell zúzni. És Manó (a dobos) elektronikus outrója után kezdődhet elölről a lemez."

A Féltve őrzött élő lemezbemutatója május 1-én lesz a RoHamban, ahol a zenekarnak a lemez vendégzenészei közül besegít Menyhei Ádám billentyűn, Barta Gyöngyi csellón, a jelenleg külföldön lévő dobost az albumon szintén közreműködő Burucs Szabolcs helyettesíti, több számban kórus is lesz, továbbá a dalcsere program keretében a Verőköltő és az est további fellépői, a Bozo, illetve a THe pUnch eljátssza egymás egy-egy dalát egymás koncertjén belül (Facebook-esemény).

A Verőköltő ma megjelent harmadik albuma pedig itt hallgatható végig:

https://recorder.blog.hu/2015/04/30/albumpremier_verokolto_feltve_orzott
Albumpremier! Verőköltő: Féltve őrzött
süti beállítások módosítása