A digitális csatornákról származó zenei bevételek beérték a fizikai eladásokat

2015.04.16. 10:14, subrecorder

pharrell-taylor.jpg

A Nemzetközi Lemezipari Szövetség (IFPI) kihozta a 2014-es év zeneeladási adatait tartalmazó statisztikáit, ami pedig belőlük a legérdekesebb, hogy tavaly végre beérett az, amire már tíz éve mindenki készül: a zene ugyanakkora hányadban termelt pénzt digitálisan, mint fizikai formában.

Elsőre meglepőnek hangozhat az adat, hogy az iTunesból, társaiból és főleg a streamingből származó bevételek még csak 2014-ben érték be a CD-ből és vinylből termelődő hozadékokat, de ez is csak azt mutatja, mennyire digitális formátumban gondolkodik már mindenki. 2013-hoz képest a digitális eladások és a streamingből származó bevételek együttesen 6,9%-kal nőttek (ez körülbelül 7 milliárd dollárt jelent) és ezzel felzárkóztak a fizikai eladások mellé, így 2014-ben mindkét szegmens 46-46%-át tette ki a zenebiznisznek (a maradék 8%-ot az élő előadásokért, valamint filmekben és reklámokban való szereplésért járó jutalékok teszik ki). És bár Pharrell Happy-jét agyonhallgattuk, Taylor Swift 1989 című lemeze meg nagyon ment cd-n, és a Jégvarázs Disney-mese dalait összegyűjtő válogatásból is nagy mennyiség fogyott tavaly, világszinten a zeneeladások mégis csökkentek 0,4%-kal, ráadásul ez volt a mérések kezdete óta az első olyan eset, hogy egymás utáni két évben volt ez így.


EBBEN AZ ÉV ELEJI, LEMEZELADÁSOKRÓL SZÓLÓ CIKKBEN MÁR NAGYRÉSZT VÁZOLTUK EZT A TENDENCIÁT.

Hogy jó hírrel is szolgáljunk, a vinyleladások viszont 2013-hoz képest 55%-kal nőttek, így már a teljes zenepiac 2%-át tették ki 2014-ben, a hanglemeztrend tehát nemhogy lassulna, de folyamatosan nő. A statisztika másik nagy nyertese a streaming, a Spotify, Deezer, Rdio és a többiek által termelt bevételek 39%-kal nőttek az előző mért adatokhoz képest, igaz, az IFPI szerint a 100 millió felhasználónak csak a 40%-a fizet a szolgáltatásért, a többiek különböző ingyenes modelleken keresztül hallgatnak zenét.

2015 eredményeit kell tehát megvárnunk, hogy kiderüljön, megelőzik-e végre a digitális eladások a fizikaiakat, mi nagy összeget mernénk rá tenni, hogy ez megtörténik. Kivéve ha most mindenki feláll a helyéről és vesz sok szép vinyl lemezt egy hozzá közel eső lemezboltban!

Címkék: ifpi
https://recorder.blog.hu/2015/04/16/a_digitalis_csatornakrol_szarmazo_zenei_bevetelek_beertek_a_fizikai_eladasokat
A digitális csatornákról származó zenei bevételek beérték a fizikai eladásokat
süti beállítások módosítása