Heti programajánló: március 10-16.

2015.03.09. 20:55, subrecorder

rone_2.jpg

Végre ismét nemzetközi fellépőkben erős - és ráadásul változatos - hetünk lesz, ami idén eddig valahogy nem sokszor jött még össze. Furcsa posztpunk, baleári house, dzsesszmetál, és még sok(féle) más.

Március 10. Kedd

Posztpunk, neofolk és indusztriális punk, sokszor egyetlen dalon belül – ezt nyújtja Sean Ragon zenekara, a Cult Of Youth, melynek lemezei nem könnyed délutáni hallgatnivalók, de ha egyszer elkapnak, nehéz tőlük szabadulni.

Cult of Youth, derTANZ, Padkarosda

Helyszín: Roham Bár

Kezdés: 20:00

Belépő: 1000 Ft

Facebook esemény

2007-ben Sean Ragon egyedül kezdett neki a Cult Of Youth-nak, egy egyszerű akusztikus gitárral. Aztán az évek során folyamatosan gyűjtötte maga köré az embereket (mind a színpadon, mind a közönségben), szépen lassan a projekt nevéhez méltóan kult követői tábort alakítva ki maga köré. Ezalatt a folkos gyökereitől is egyre inkább eltávolodott, indusztriális és posztpunk elemeket bevezetve az eleve sem egyszerű zenéjébe. A tavaly megjelent Final Days-szel azonban mintha egy fokkal az elérhetőség és a könnyebb megérthetőség felé fordult, ennél kézenfekvőbb ismerkedési anyagot nem is találhatnánk. Ezért is nagyszerű alkalom most látni őket, egyfajta köztes időszakban, még nem felrobbanva, de már messze nem megközelíthetetlenként. Előttük a hazai derTANZ és Padkarosda játszik majd.


Nincs hónap posztrock nélkül Magyarországon, márciusban az orosz utánpótlás mutatkozik be, az I Am Waiting For You Last Summer személyében. 

I Am Waiting For You Last Summer

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 1000 / 1500 Ft

Facebook esemény

Az IAWFYLS pont olyan elnevezésű zenekar, amit biztosan soha nem hallgatnánk meg csak a nevük alapján - . tucat-metalcore együttesek százai bánják, hogy nem nekik jutott eszükbe. Viszont ha csak a nevük miatt nem hallgatnánk meg a space rock kollektívát, egy remek posztrock zenekarból maradnánk ki ki, amely ráadásul pofátlanul fiatalok is. Epikus gitárszólók, indietronica, fekete lyukként magukba szippantó dalok, teljes elszállás és betekintés az emberiség sci-fi jövőjébe. Az oroszok már tényleg az űrben vannak!


Március 11. Szerda

Nem csak a techno producereket vonzza Berlin, hanem úgy tűnik az énekes-dalszerzőket is, innen érkezik az eredetileg angol származású Gemma Ray, aki gitárjával felszerelkezve játszik majd nekünk mindent, ami csak a bluestól elkezdve a retro popon át a folkig eszébe jut.

Gemma Ray, Ned Collette

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 2000 / 2500 Ft

Facebook esemény

Gemma Ray amellett, hogy nem tudni, mikor és miért kezd el dolgozni egy új albumon, még kedveli a látszólag össze nem illő különlegességeket is. Egyik albumát például csak azért vette fel, mert Ausztráliában ragadt pár hétre a 2010 izlandi vulkánkitöréskor, máskor pedig olyan feldolgozás lemezt készít, amelyen többek közt összeereszti a Sonic Youth Drunken Butterfly-ját és a Rosemary gyermeke főtémáját. Ráadásul egy kedves, szerethető jelenség, aki tényleg mindig azt csinálja, amihez kedve van, nem számít, hogy mit várnak tőle az emberek. Az előző album folkos volt? Akkor a következő legyen mondjuk csajos pop noir! Vagy blues! Igazi eklektikus műsorra számíthatunk tehát tőle, Ned Collette, az ausztrál indie-Leonard Cohen fellépése pedig csak az a bizonyos cseresznye a torta tetején.


Március 12. Csütörtök

Bár az est fő fellépője nem a Shining lesz (hanem a Devin Townsend Project), mi most főleg mégis ezt a norvég indusztriális dzsesszmetál csapatot ajánljuk.

Shining

Helyszín: Barba Negra Music Club

Kezdés: 20:30

Belépő: 5900 / 6900 Ft

Facebook esemény

Devin Townsend progmetál hatásvadászata annyi embert érdekelt, hogy az A38 helyett a koncert végül a Barba Negrában lesz megtartva. Mi reménykedünk, hogy ebben azért a Shiningnak is volt szerepe, a norvég zenekar ugyanis megérdemelné, hogy legalább akkorra betűkkel legyen feltüntetve, mint a többi aznap játszó csapat. Saját maguk blackjazz-ként írják le zenéjüket, mely kifejezés Jørgen Munkeby szaxofonos fejéből pattant ki, miután a kezdeti dszessz után egyre inkább az avantgárd rock, majd az extrémebb metálzene felé fordult a figyelme. Mára már igazi stíluskavalkád a Shining zenéje, ami lehet, hogy néha kaotikus, de még úgy is jó elveszni benne, hogy kitalálni belőle esélytelen.


Március 13. Péntek

Aki járt 2013-ban az Electronic Beats Festivalon, az azóta is John Talabot nagyszerűségét zengi. A katalán producer akkor már bemutatta, hogyan képes az általában napfényes baleári deep house sötét oldalát megfogni, most újra bizonyíthat. Rone pedig frankhonból érkezik hozzánk újra, ezúttal alig pár hetes, eddigi legtáncosabb lemezét hozza el nekünk.

John Talabot, Rone

Helyszín: Akvárium Klub

Kezdés: 23:30

Belépő: 3400 / 3900 Ft

Facebook esemény

2012 egyik legjobb elektronikus zenei albumát tette le az asztalra John Talabot a ƒIN-nel, úgy volt képes megfogni a house-t, hogy már alig pár track után örökre felismerhetővé vált a stílusa. A következő évben aztán ezt élőben is megmutatta nekünk az Electronic Beatsen, aki pedig ott volt, az tudja, hogy nem érdemes kihagyni a műsorát. Rone ugyancsak járt már nálunk, ráadásul nem is olyan régen, tavaly, de akkor még nem volt elérhető Creatures című albuma, ami az eddigi legpopulistább kiadványa, sokszor szinte az EDM-mel szemez a technoproducer rajta. Már csak az egyik előadó bulijára is érdemes lenne elmenni, hát még kettejük közös estjére!


Március 16. Hétfő

Hiába aktív már a 90-es évek eleje óta az angol/francia, triphop-szintirock-progpop zenekar, az Archive, hozzánk eddig még nem jutottak el. Eddig.

Archive

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 4000 / 4500 Ft

Facebook esemény

Az Archive most éppen szintipop korszakát éli, de voltak ők már triphop, progrock és még ki tudja még milyen kollektíva is, szóval a trendekkel együtt mozgó zenekarról beszélünk, akik hiába britek, főleg a franciák őrülnek meg értük, most pedig végre mi is megtudhatjuk, pontosan miért is (azon kívül, hogy az énekesük francia). Ráadásul klubkörnyezetben, ahol az általuk olyannyira kedvelt felemelő szintifolyamok a legjobban érvényesülni tudnak. Tizedik stúdióalbumukat hozzák nekünk, ami alig 9 hónappal az előző után érkezett meg idén januárban. Nem lesz azért teljes egészében lemezbemutató a koncert, mutatja ezt az, hogy a fellépés előtt lejátszásra kerül majd a 9. albumhoz készült Axiom című fél órás filmjük is. Érdemes tehát korán érkezni.


További ajánlott zenei események idénre:

 

Március 18.

A38

Zola Jesus

 

Március 21.

A38

Roberto Capuano

 

Március 28.

Trafik Klub

Hypnos

 

Március 30.

A38

Sleepmakeswaves

 

Április 6.

A38

Arena

 

Április 9.

Barba Negra

Laibach

 

Április 12.

A38

Manfred Mann's Earth Band

 

Április 16.

A38

Against Me!

 

Április 17.

A38

Owen Pallett

 

Április 23.

Club 202

Behemoth

 

Június 3.

A38

Thurston Moore Band

 

Július 23.

A38

Acid

https://recorder.blog.hu/2015/03/09/heti_programajanlo_marcius_10
Heti programajánló: március 10-16.
süti beállítások módosítása