Januártól színházi előadások is lesznek az Akvárium Klubban, elsőként Nagy Feró Hamletjét gondolja újra a fiatal színművészekből álló Sicc Production.
Az Akvárium elsősorban magyar és külföldi koncerteknek ad teret, de láthattunk már itt irodalmi esteket, és a szervezők régi vágya volt, hogy a színházközönséget is becsalogassák a helyre. A Színművészeti Egyetem idén végzett zenés-színész hallgatóiból formálódott egy társulat, a Sicc, akik nagy sikerrel mutatták be Budapesten és több vidéki városban Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című előadását, mindenhol telt ház előtt. Többek mellett eljutottak az Akváriumba is, ahol egymásra talált a színházi tér és a leendő társulat, és januárban már be is mutatkozik a nagyközönség előtt az Akvárium Színházi Műhely, benne a Sicc Production társulatának előadása.
A Hamlet története a 80-as évek közepére nyúlik vissza, '84-ben ugyanis színházi körökben nagyot robbant a hír, hogy a kecskeméti Katona József Színházban Jancsó Miklós rendezi a Hamletet, a főszerepre és a zenék megalkotására pedig Nagy Ferót kérte fel. Bár a darabból akkor nem lett semmi, a zenei anyagot – kb. a felére csonkítva – a Hanglemezgyártó Vállalat 1986-ban kiadta. Végül azért a nagyferós Hamlet színpadra is került, 1987-ben az Egyetemi Színpad mutatta be, de ennek ma már csak az emléke él.
Ezt az emléket eleveníti meg a Sicc társulata. A januárban színpadra kerülő előadás alapja tehát Nagy Feró punk-rock operája, zenészekként és énekesekként is kiváló színészek előadásában. „Mind a díszlet, mind a jelmez ugyanazt a csikorgó, nyugalmat csak pillanatokra találó, sarkaiból végérvényesen kifordult világot segíti, amely az alapanyagként szolgáló punkopera-őrületből is lüktet, hogy együtt legyen dühös, csapzott, aljas, kegyelmet nem ismerő, ugyanakkor végtelenül humoros" – meséli Krasznai Vilmos, az előadás rendezője. A darab szerepeit pedig a Sicc társulat alapítói, Fülöp Kristóf, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Sas Zoltán, Turi Péter és Vatamány Atanáz alakítják, vendégművészként pedig ezúttal Gálhidy Sára is a csatlakozik a csapathoz Ophéliaként.
Az Akvárium Színházi Műhely, s benne a Sicc Társulat hamarosan a 2025-ös „félévad” többi előadását is bejelenti, ami eddig biztos: 13-án lesz a Hamlet bemutató, január 26-án ismét a Frontátvonulás és 30-án újra a Hamlet kerül színpadra. Jegyek már kaphatók, a társulatról további infók itt.