Veszélyt hoz a klubokra a Palma Violets

2015.02.18. 17:08, Frontrecorder

palmaviolets.jpg

2013-ban a kedvenc új előadóink között emlegettük őket, csíptük nagyon az ugyancsak két éve kijött bemutatkozó albumukat, tavaly megnézhettük őket a Szigeten, most pedig örömmel osztjuk meg a hírt, hogy május 4-én megjelenik a Palma Violets második albuma. Sőt, a Danger In The club címadó dalát rögtön mutatjuk is, annak kocsmadelíriumos klipjével.

A négy huszonegynéhány éves londoni suhanc nemcsak a kritikusokat vette le a lábáról a Libertines nyomdokain haladó, garázsrockos-pszichedelikus, orgonát hangsúlyosan használó hányaveti és a szétesettség hatását keltő indie gitárzenéjével, de a közönséget is, utóbbit ráadásul csak a koncertjeikkel, még azelőtt, hogy egy daluk is megjelent volna. Így mire 2013 februárjában, mindössze 16 hónappal azután, hogy megalakultak, kijött a bemutatkozó albumuk, már komoly rajongótábort építettek ki, amely egészen a brit albumlista top10-ébe röpítette a 180 című lemezt. A Palma Violets pályája tehát üstökösszerű felemelkedéssel, és ezzel együtt őket egekbe emelő média hype-pal indult, ami elvileg még jobban meg kellett, hogy nehezítse a zenekar dolgát a sikeres debütálások után amúgy is mindig problémás második lemezzel. De nem véletlenül olyan laza arcok ők, hogy ilyesmin problémázzanak. "Fiatalos lemezt akartunk csinálni. Rengeteg protopunk zenét hallgattunk a felvételek alatt, bírjuk ezeknek a nyersességét és egyszerűségét. Sok zenekar túlkomplikálja a második albumát - hát, mi aztán biztos nem!" - nyilatkozta erről az egyik frontember, az énekes-basszeros Alexander "Chilli" Jesson. Az új lemez anyagát Walesben vették fel a mások mellett a Stone Roses-zel és a Radioheaddel is dolgozó John Leckie produceri irányításával, és 13 dal szerepel majd a Danger In The Club címen május 4-én a Rough Trade-nél megjelenő albumon. Ezek közül elsőként a címadó számot tették közzé. egy bluesos és glames elemekkel kevert jóízű kocsmarockos hejehujázást, amelyhez ennek megfelelően a srácok törzshelyén, a The Pineapple nevű pubban forgott alkoholgőzös videó. Az átdorbézolt éjszaka után még részegen kibotorkálni  a kocsma félhomályából a reggeli fényre -  na, ezt a pillanatot adja vissza a dal és a klip is.

 

Címkék: palma violets
https://recorder.blog.hu/2015/02/18/veszelyt_hoz_a_klubokra_a_palma_violets
Veszélyt hoz a klubokra a Palma Violets
süti beállítások módosítása