Jött, látott, visszamenne az Everything Everything

2015.02.18. 10:28, subrecorder

minden_minden.jpg

Jonathan Higgs ezernyi ötlettől duzzadó, mégis rádióbarát gitárpopot játszó zenekara, az Everything Everything június 15-re lőtte be új, Get To Heaven című albumának megjelenését. Az első megosztott dal, a Distant Past alapján inkább logikus továbblépésre kell számítani.

Kezdő zenekarok "betegsége", hogy nagy hevületükben három percbe az összes zenei ötletüket belesűrítik. Jó esetben ilyenkor jön egy producer, aki szépen lenyesegeti a felesleges részeket. Az Everything Everything esetében az olyannyira nincs így, hogy ők gyakorlatilag egész karriert építettek arra, hogy minden, de minden (hehe) lehetséges tarkítást, pluszt, furcsaságot benne hagynak dalaikban, sőt, minden bizonnyal direkt keresik is ezeket. Ez általában nem szokott jól elsülni, inkább káosz lesz az egészből, de valahogy a manchesteri négyesnek még azt is sikerült elérnie, hogy ne réteg art rockerekként gondoljunk rájuk, hanem popzenekarként, köszönhető ez főleg a hangos és ragadós refréneknek.


KRITIKÁNK A ZENEKAR MÁSODIK NAGYLEMEZÉRŐL ITT OLVASHATÓ.

2010-es debütáló albumuk Mercury-díj jelölésig vitte, aztán az utóbbi években végigturnézták a világ arénáit a Muse társaságában (nálunk is jártak), most pedig lassan elkészülnek harmadik lemezükkel, melyen Higgs dadogós, néhányszor Anthony Kiedis-rapbe forduló szövegeiben ismét fontos szerepet kap a technológia elidegenítő hatása és ezúttal állítólag a kurrens események is. Az énekes így nyilatkozott: "Az emberek kurvára nem fognak tudni mit kezdeni ezzel a lemezzel, de nem érdekel, mert szerintem király lett." Állítása szerint akit egyáltalán nem érintettek meg 2014 eseményei, az vak és süket is és ha valaki kiad idén olyan albumot, ami csupa napsütés meg mosolygás, az hazudik. A június 15-én érkező albumot beharangozó Distant Past az Everything Everythingtől már megszokott ideges gitár-, szinti- és énektémákkal (néhol a Foals-t felidézve) operáló dalok mintapéldánya, a videóban pedig két ősember csépeli egymást az erdőben, míg a zenekar Kraftwerknek öltözve néz mindenféle irányokba. Nézzük:

https://recorder.blog.hu/2015/02/18/jott_latott_visszamenne_az_everything_everything
Jött, látott, visszamenne az Everything Everything
süti beállítások módosítása