Kint egy új Burial-szám, végre

2015.01.23. 10:14, subrecorder

bf900130.JPG

Az örökké árnyékban maradó producer, William Bevan, vagyis Burial az utóbbi másfél évben még a korábbiaknál is kevesebbszer bújt elő a barlangjából, tavaly mindössze egy kiadatlan felvételét hallhattuk kiadója, a Hyperdub egy válogatáslemezén. Most itt van tőle egy új kislemez, a Temple Sleeper.

Tavaly decemberben megszakadt a mindössze két éves, de így is sok zenerajongó szívébe zárt hagyomány: Burial nem adott ki EP-t. A Truant/Rough Sleeper és a Rival Dealer kettőse után 2014 legnagyobb vele kapcsolatos eseménye nem is a Hyperdub 10. évfordulójára kiadott negyedik válogatáslemezen szereplő egy dala volt, hanem az első magáról készült képének megosztása. Azóta arcot is köthetnénk a producer új munkáihoz, csak az a probléma, hogy nem igen van mihez. Burial mindig is önkényesen, a saját tempójában dolgozott, saját szájíze szerint jelentetve meg kiadványait, de 2014 a 2008-as óta a legszűkebb éve volt ilyen szempontból. Most itt van a Temple Sleeper, aminek érdekessége, hogy ez az első olyan saját kislemeze, ami nem a Hyperdubnál jött ki (másokkal közös trackjei jelentek meg más labeleknél). A kultikus londoni kiadó helyett most a Dusk & Blackdown által felügyelt Keysound kollektívánál hozta ki fehér, egyoldalas vinylen a 6 és fél perces számot. Ez Burialt ismerve viszonylag rövid játékidő, de állítólag így is több különböző tételből áll. Azért írjuk, hogy állítólag, mert a Keysound az internetre csak egy rövidített, kevesebb mint 3 perces verziót töltött fel, ennek pedig csak az utolsó másodperceiben hallható egy passzusváltás. Maga a dal egyébként megmaradt a Rival Dealeren is hallható, 90-es évek rave-jei által inspirált, esővizes stílusnál. Reméljük, hogy az interneten is minél hamarabb elérhető lesz a teljes track, na meg hogy ez csak egy ízelítő egy új Burial EP előtt.


Burial új kislemeze, a Temple Sleeper:

Címkék: burial
https://recorder.blog.hu/2015/01/23/megint_elokerult_egy_burial-felvetel
Kint egy új Burial-szám, végre
süti beállítások módosítása