Függőségekben tobzódó klip a Disclosure és Sam Smith slágereinek társszerzőjétől

2015.01.21. 16:01, Frontrecorder

jimmynapes.jpg

Az éppen egy dallopási perben is érintett Jimmy Napes nevét valószínűleg csak kevesen ismerik, pedig a háttérben a jelenlegi brit popsoul/pophouse vonal fontos figurája, többek közt a Disclosure, Sam Smith és a Clean Bandit legnagyobb slágereinek társszerzője. Március 9-én azonban kilép a reflektorfénybe az első önálló EP-jével, melyet a Give It Up című dal és annak kóros szex-, drog-, és szerencsejáték függőséget ábrázoló klipje vezet fel.

A most 27 éves Napes (eredeti nevén James Napier) beleszületett a zenélésbe, hiszen édesanyja zongorista, édesapja pedig dobos. Már gyerekkorától megszállottan dalokat ír legnagyobb példaképei, a klasszikus amerikai dalszerzők - mint Carole King és Burt Bacharach - bűvöletében, ehhez képest a tánczenékben - mindenek előtt a UK garage-ben - merült el, egy ideig megélhetési dj is volt. A sorsfordító esemény 2011-ben jött az életében, amikor egy közös barátjukon keresztül megismerkedett az akkor 19 éves Sam Smith-szel, akinek a hangja annyira lenyűgözte, hogy elhívta a házi stúdiójába. és ott meg is írták a Lay Me Down című balladát. A dal nagyon megtetszett a Smith-szel akkor már ugyancsak nexusban lévő Disclosure-srácoknak, így felkérték Napes-t, hogy segítsen be a készülő albumukba. Így aztán párhuzamosan dolgozott a Settle albumon és Sam Smith debütáló lemezén, előbbin négy dal (Latch, White Noise, Voices, You & Me), utóbbin hat - köztük a listavezető Stay With Me - épült részben az ő zenei vagy dalszöveg-ötleteire - tehát gyakorlatilag a legnagyobb slágereikhez járult hozzá. De Napes részt vett olyan további világslágerek megírásában is, mint Naughty Boy La La La-ja és a Clean Bandittól a Rather Be, legutóbb pedig az amerikai hiphop/R&B-nagyasszony Mary J Blige The London Sessions című albumának volt a producere, szóval nyugodtan kijelenthető, hogy nagyon érzi ezt a most futó soulos, garage-os-house-os popvonalat, illetve azt, hogyan kell a modern megszólalásokat klasszikus fülbemászó dallamokkal kombinálni, és így több korosztály számára is fogyasztható rádiós slágereket írni. 

SŐT, NAPES MÉG NILE RODGERS-SZEL IS DOLGOZOTT EGY DALBAN.

Ennyi háttérmunka után Napes most elérkezettnek látta az időt, hogy az előtérbe lépjen és megmutassa magát szólóelőadóként, felvett hát néhány olyan dalt, amelyek túl személyesek ahhoz, hogy másoknak adja. Ezúttal szerepcsere is történt, vagyis énekes-dalszerző-előadóként ő kért meg másokat, hogy írjanak neki zenét; a Disclosure adta magát, a Lawrence-testvérek mellett pedig Napes egyik fiatalkori hőse, a UK garage-veterán MJ Cole,is adott alá alapokat. Az ironikusan The Making Of Me ("a befuttatásom") címre keresztelt EP március 9-én jelenik meg, erről az első beharangozó dal a soulosan sasszézós, csilingelő Give It Up, melyhez egy elég sötét hangulatú klip készült, ami azt mutatja be, mivel járhat, ha valaki súlyosan szex-, drog- és szerencsejáték függő. 

Címkék: jimmy napes
https://recorder.blog.hu/2015/01/21/fuggosegekben_tobzodo_klip_a_disclosure_es_sam_smith_slagereinek_tarsszerzojetol
Függőségekben tobzódó klip a Disclosure és Sam Smith slágereinek társszerzőjétől
süti beállítások módosítása