Dalszöveglopással vádolják a Disclosure és AlunaGeorge duókat

2015.01.20. 10:15, subrecorder

disclosure-youredm.jpg

Egy angol nő állítja, ő írta a Disclosure legnagyobb slágereinek és az AlunaGeorge egyik kislemezének szövegét is. Katie Farrah Sopher,tanúvallomása szerint ex-barátja lopta el tőle a füzetet, amiben a szövegek voltak és ő adta el zeneipari ismerőseinek, még 2009-ben.

Katie Farrah Sopher és Sean Sawyers öt évig jártak. A nő szerint Sawyers zaklatta őt, ezt végül 2009-ben megelégelte és szakított vele. A férfi kiköltözésekor tűnt el az amatőr szövegíró kis füzete, amibe ötleteit írogatta, néhány évvel később pedig a saját szavait hallotta vissza a nyár legnagyobb slágereiben. Sopher biztos benne, hogy Sawyers zeneipari kapcsolatai révén jó pénzért vált meg a dalszövegvázlatoktól, ezért most pert indított, kétszázezer font kártérítést követelve. Nagyjából ez a történet eddig, a Disclosure-től a Latch, a White Noise és a You And Me, az AlunaGeorge-tól pedig az Attracting Flies című dalokról van szó. Ha igaz Sopher állítása, akkor nem kis dologról van szó, ezek mindkét zenekar legnagyobb slágerei, ráadásul érintettek az ügyben a közreműködők, tehát Sam Smith és Eliza Doolittle is.

Sopher szerint mind a négy dalt zaklatott kapcsolatának megpróbáltatásai ihlették, erről szólnak a szövegek. Korábban, a The FADER-nek adott interjújában Jimmy Napes dalszövegíró azt állította, hogy az ő tollából származnak a slágerek sorai, a feleségéről írta őket. A Sawyers által kiadott hivatalos közlemény így hangzik: "Minden ellenem felhozott vádat tagadok, a felperes állításainak igazságtartalma nulla. Soha nem is láttam a perben szereplő könyvet, így aztán el sem követhettem a lopást és a szerzői jogsértést." Sem a Disclosure, sem az AlunaGeorge nem kommentálta eddig az esetet.


És akkor hallgassuk meg, milyen dalokon megy a vita:

 

 

 

https://recorder.blog.hu/2015/01/20/dalszoveglopassal_vadoljak_a_disclosure_es_alunageorge_duokat
Dalszöveglopással vádolják a Disclosure és AlunaGeorge duókat
süti beállítások módosítása