Áprilisban jön Toro Y Moi új albuma, de minek?

2015.01.20. 16:03, Frontrecorder

toroymoi_1.jpg

A 2013-as Anything In Return után idén áprilisban tér vissza új albummal Chaz Bundick amerikai producer idioszinkratikus projektje, a Toro Y Moi.  A What For? című lemezről pedig már meg uis érkezett az első fecske.

A dél-karolinai énekes-dalszerző-producer saját bevallása szerint is munkamániás, és bár a legutóbbi Toro Y Moi-albuma óta eltelt már két év, nem ült a babérjain, tavaly igencsak sűrű éve volt: kijött Les Sins nevű, tánczene-orientált másik projektjének house-alapokra felhúzott bemutatkozó albuma (Michael), decemberben a BitTorrenten keresztül vált elérhetővé a zenész-kliprendező Vinyl Williams-szel közös interaktív audiovizuális installációja (Trance Zen Dental Spa), közben a Chromeo és a rapper Kool A.D. albumain is feltűnt egy-egy számban. Mindezek mellett a negyedik Toro Y Moi-albumon is dolgozott, és ezúttal a gitárokkal való kísérletezgetést helyezte előtérbe. A Toro Y Moi napfénnyel átitatott zenéje persze a legkülönfélébb stílusokkal, hangzásokkal való felszabadult, korlátok nélküli jammelésre épül, így lehetetlen meghatározni a pontos irányát, amerre az egyes albumokkal halad - és felesleges is -, szóval hogy mennyire gitáros lemez lesz az április 7-re kiírt What For?, az majd kiderül. Mindenesetre az elsőként közzétett dalra mondhatjuk, hogy gitárpop - olyan, amiben a kilencvenes évek power popja bugizik a hetvenes évek funky diszkójával, némi pszichedéliába burkolva. Íme a Toro Y Moi új dala, az Empty Nesters:

Címkék: toro y moi
https://recorder.blog.hu/2015/01/20/aprilisban_jon_toro_y_moi_uj_albuma_de_minek
Áprilisban jön Toro Y Moi új albuma, de minek?
süti beállítások módosítása