Péterfy Bori, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs triója, az Amorf ördögök a kétezres évek egyik legnépszerűbb, legjobb magyar zenekara volt. A 2007-ben feloszlott formáció hét év szünet után, idén visszatér három koncert erejéig!
Tövisházi Ambrus Instagramján jelentette be, hogy visszatér az Amorf Ördögök. Május 8-án a veszprémi Expresszóban, május 15-én az A38-on és júniusban a Fishing On Orfű fesztiválon látható újra a koncertzenekarként is elsőosztályú együttes. Hurrá!
Az Amorf Ördögöket a Tövisházi-Tariska páros alakította gimnáziumi zenekarként 1993-ban és még abban az évben kiadtak egy demókazettát, amit további három art-punkos, zajzenés, inkább kísérleti, de nagyon szórakoztató anyag követett ebben a páros felállásban, aztán 1999-ben csatlakozott hozzájuk Péterfy Bori énekesként és ahogy mondani szokás, a többi magyar poptörténelem. Három sorlemez (alább mind teljes egészében) és egy koncertfelvételeket, demókat tartalmazó válogatás jelent meg a kétezres évek első felében, a trió pedig további zenészekkel kiegészülve nagyon sikeres koncertzenekarként is meghódította a közönséget. 2007 áprilisában jelentették be a feloszlást, de hamarosan - nagyrészt a koncertfelállás zenészeiből, Tövisházi vezetésével - megalakult a Péterfy Bori & Love Band, az év őszén már nagylemezzel is bemutatkoztak. Mindeközben Tövisházi már működtette Erik Sumo Band nevű együttesét, Tariskával pedig 2010-ben tértek vissza egy felnőtteknek is szóló gyereklemezzel, Amorf Lovagok néven - ez a formáció szintén idén tért vissza, minden hónapban kiadnak egy új dalt - itt az első.
És akkor most az Amorf Ördögök is visszatér, a szűkszavú Instagram-poszt alapján három koncert erejéig biztosan.
az A38-as koncertnek 10 éves a Cellux-szimfónia a címe, itt a Facebook-eseményoldal a jegyinfókkal együtt
a 2000-es Betyár a Holdon című album teljes egészében:
a 2002-es Molylepke Minibár című album:
a 2005-ös Cellux-szimfónia teljes egészében: