Egyhetes szilveszter az Instantban

2014.12.26. 11:55, Recorder.hu

instant2014nye_650.jpg

(X) A szilveszter az év talán legfontosabb eseménye. Mivel az idő múlását legjobban az évekkel szemléltethetjük, minden egyes évnek jelentősége van életünkben. Ezért minden esztendő végén javasolt a hátunk mögött hagyott emlékeit, tapasztalatait számba venni, átgondolni és levonni a következtetéseket a jövőre nézve, illetve új terveket készíteni. Ez nem kis feladat. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a szilveszter – egy nap – nem elegendő e számtalan esemény feldolgozására. Ezért az Instant idén először több időt hagy minderre, hét napot ad a szintén meghatározó év végi mozzanatra – a fáradt gőz kieresztésére, a közelmúlt elengedésére, a szórakozásra!

Ez alatt az idő alatt szinte minden zenei téren igyekeztünk a legjobbakat felsorakoztatni a populárisabb zenétől, a hiphopon át a mai és klasszikus elektronikus tánczenékig hazai és nemzetközi produkciókkal. Az udvarunkon felállított színpadon vendégünk lesz többek közt Karányi, Zságer Balázs, Bootsie és Benski, a német Electroswing Revolution, Infragandhi és még sokan mások. A Mole Hallban például az undeground hiphop londoni fenegyereke, Strange U teszi a szövegeit a legzúzósabb villanyütemekre, magyar vonalon pedig a Bupino, Bankos és köre mondják meg a frankót, de elég szép a felhozatal house- és bass-ügyekben is, érdemes végignézni a napi felsorolást. A Plafon park mindig is az EDM szolgálatában állt, ezeken a napokon a rezidensek mellé vendégek is érkeznek erősítésnek – például Lauer vagy az Ákosnak épp Lotfi Begivel közösen remixet készítő Sean Darin.

Külön említést érdemel a szilveszterkor dolgozók és a fáradhatatlanok kedvéért január 1-jei programunk, amikor is a Mole Hallban a csütörtöki rezidens Superman és Infragandhi speciális techno-estet tartanak majd, olyan díszes társaságban, mit Dj Budai, Bernáthy Zsiga és Dj Mango. A 7 napra bérlet váltható 3000 forintért a szilveszter elővételben 2200 forint, a helyszínen 2500, az egyéb napokon 500 forintos belépőt szedünk!

Facebook event: https://www.facebook.com/events/786219141451443

A részletes program:

✚ DECEMBER 26 ✚

-TISZTÁS-
Bootsie, Kid Panel vs Jack Lemmon

- MOLE HALL - 
Jurassic FightClub (Fr), Adam Dolph, B'Andre, BoiB

- PLAFON PARK - 
Nárai, Sean Darin

- VADDISZKÓ - 
Zolee

✚ DECEMBER 27 ✚

-TISZTÁS-
Palotai, Vida G, Nixon, Rookie T, Sam Starion, Hanzee

- MOLE HALL - 
Strange U (UK), Zomblaze, Cadik, Zosha, Yapo, Planetmalcolm

- PLAFON PARK - 
Bellano, Taylor

- VADDISZKÓ - 
Belányi

✚ DECEMBER 28 ✚

-TISZTÁS-
Zagar dj set, Infragandhi, Izil, VikiPop b2b Rob

- MOLE HALL - 
Bupino feat. Faktor Labor, Bankos Rapmotel set feat Norba, Ponza & Faktor labor

- PLAFON PARK - 
Sarki, Darina, Barják Márton

- VADDISZKÓ - 
Tom Tailor

✚ DECEMBER 29 ✚

-TISZTÁS-
Karányi, Seres, Subotage, Moti Brothers 

- MOLE HALL - 
Ludmilla, Dublic, Miss Mants, Sln

- PLAFON PARK - 
Massimo, Lauer

- VADDISZKÓ - 
Dj Dugo

✚ DECEMBER 30 ✚

-TISZTÁS-
ElectroSwing Revolution (Berlin), Savages y Suefo

- MOLE HALL - 
Naga, Forsek, Juffa Surfa, Vatsanah, Peter Bernath 

- PLAFON PARK - 
T-boy, Edemick b2b Dj.Enroy

- VADDISZKÓ - 
Zolee

✚ DECEMBER 31 ✚

-TISZTÁS-
Budapest Burlesque, Superstereo, Negro, Vida G, Rookie T

- MOLE HALL - 
JumoDaddy, Wondawulf, Mongoose, Dj Future, Reza

- PLAFON PARK - 
Nárai, Ajkay

- VADDISZKÓ - 
Vaddiszkó AllStars

✚ JANUÁR 01 ✚

-TISZTÁS-
Manamana records night 

- MOLE HALL - 
Zgh! Techno Extra! – Dj Budai, Bernáthy Zsiga, Mango, Infragandhi, Superman

- PLAFON PARK - 
Bellano 


- VADDISZKÓ - 
Tom Tailor

 

Címkék: instant
https://recorder.blog.hu/2014/12/26/egyhetes_szilveszter_az_instantban
Egyhetes szilveszter az Instantban
süti beállítások módosítása