Megvan a SoundCloud első major kiadói megállapodása

2014.11.05. 16:51, BizRecorder

soundcloud-warner.png

Az idei a SoundCloud történetének legmozgalmasabb éve: kezdődött azzal, hogy a Twitter majdnem megvásárolta a különleges, előadókra fókuszáló streamingszolgáltatást, amely aztán az év második felében egy teljesen új megközelítésű, mobilalkalmazással jelent meg. Most pedig a cég megerősítette, hogy megállapodott a Warner Music-kal kiadó tartalmainak licenszeléséről.

A berlini székhelyű cég igen szép tempóban növekszik, havi hallgatottsága legutóbb meghaladta a 175 milliót, ugyanakkor az előadók, illetve a jogtulajdonosok az utóbbi időben egyre erősödő nyomás alá helyezték annak érdekében, hogy a jogsértő tartalmak szűrésére vezessen be egy monitoring rendszert, valamint azért is, hogy az előadók a SoundCloud bevételeiből részesedhessenek.

Az ősz elején még úgy tűnt, hogy a kiadókkal folytatott tárgyalások megfeneklettek, sőt, a három major közül a Universallal meg is szakadtak a hírek szerint. Mindezek ismeretében kellemes meglepetés, hogy tegnap a Wall Street Journal-ben megjelent információk hatására, mind a SoundCloud, mind a Warner Music megerősítette: megállapodtak a kiadó tartalmainak licenszeléséről.

NÉZD MEG, MILYEN FELTÉTELEKKEL KEZDTE MEG A SOUNDCLOUD A TÁRGYALÁSOKAT A KIADÓKKAL

A megállapodás pontos részleteiről, illetve arról, hogy pontosan mit is takar majd a két cég együttműködésében a „kereskedelmi és promóciós lehetőségek kiaknázása”, továbbá hogy például a Deezerhez hasonlóan a megállapodás egyben azzal is jár-e, hogy a Warner Music tulajdonrészt kap a berlini cégből egyelőre nem sok minden ismert. Arról sem tudni pontosabbat egyelőre, hogy a gyakorlatban mit jelent majd a megállapodás azon mondata, mely szerint „a jövőben a Warner előadóinak több kontrollja lehet majd afelett, hogy tartalmaik, hol, milyen formában jelennek meg a szolgáltatásban.”

Optimális esetben ugyanakkor a megállapodás nagy előrelépés (is) ehet. Segítségével ugyanis a jelenleginél jóval több Warner előadói tartalom kerülhet fel, mint amennyi most megtalálható a SoundClloudon. Hosszabb távon pedig a nemzetközi kiadókkal való megállapodás más, érdemi, versenyelőnyhöz is juttathatja a céget:

Katalógusmérete felveheti majd a versenyt az iTunes sokak által megközelíthetetlen méretűnek tartott zenei kínálatával.

Szemben a többi szolgáltatóval, melyek küzdenek az előadókkal való viszonnyal és az előadók elismeréséért, a SoundCloud esetében pontosan a fordított üzleti modell miatt mindez nem jelentene problémá

A Spotify, a Deezer és a többi streamingszolgáltatás alapvetően a major kiadókkal áll kapcsolatban és a független kiadókkal a viszonyuk felhőtlennek éppen nem mondható. A SoundCloud esetében ez sem nagyon jelentene problémát, pontosan a tartalom jellege miatt itt a független kiadók uralkodhatnának

A SoundCloud már most is meglehetősen nagy és roppant elkötelezett felhasználói táborral bír, melyet csak erősít az a tény, hogy a szolgáltatás API-ja segítségével szinte bárhová, bármilyen formában beágyazhatóak a SoundCloud tartalmak.

A lehetőség tehát adott, hogy meghatározó szereplők legyenek a stremaingpiacon, sőt arra is, hogy valódi zenei platformmá váljanak, de ugyanígy az is előfordulhat, hogy hibák sora révén eltűnjenek, sok más ígéretesen indult zenei szolgáltatáshoz hasonlóan.

Pléh Dániel

Címkék: warner soundcloud
https://recorder.blog.hu/2014/11/05/megvan_a_soundcloud_elso_major_kiadoi_megallapodasa
Megvan a SoundCloud első major kiadói megállapodása
süti beállítások módosítása