Ma este Helmet a Dürer Kertben

2014.10.25. 13:22, subrecorder

helmet_group.jpg

A sok klasszikussá vált idén húszéves album egyike a Helmet harmadik nagylemeze, a Betty, amely a New York-i noiserock zenekar csúcsműve is egyben, dzsesszel, bluesszal átfuttatott metál-remeklés. Ezt játsszák el teljes egészében ezen a koncerten Page Hamiltonék. Nagyinterjúnk a Betty-ről Hamiltonnal itt olvasható.

Helmet

Helyszín: Dürer Kert

Kezdés: 19:00

Belépő: 4900 / 5500 Ft

Facebook esemény

A Helmet első négy lemeze közül igazából bármelyik lehetne az a bizonyos csúcsmű, de ezt a dicsőséget az évek során szépen lassan a Betty kapta meg. Az igen termékeny 90-es éveket átfogó időszak aztán a zenekar feloszlásával ért véget, 2004-ben azonban újraalakultak, és ki is adtak három - a klasszikusok színvonalát elérni ugyan nem tudó, de - korrekt albumot. Page Hamilton pedig időközben rengeteg más projekten is dolgozott, többek köztt David Bowie-val és a Wire-rel, no meg idén a Linkin Parkkal (??). A Helmetnek mindig is ő volt az agya és fő fogaskereke, a többi poszton sokat változott a felállás, most is egy viszonylag friss formációt láthatunk majd. 20 éve júniusban jelent meg tehát a Betty, amely az elejétől végig kemény és emlékezetes riffjeivel, ordítható szövegeivel az egész 90-es évek egyik legjobb metállemeze. Elég belehallgatni a kezdő Wilma's Rainbowba, és máris ott ragad az ember egészen a korong végéig, ezt egyszerűen nem lehet megunni. Természetesen játszanak majd más dalokat is, ha ezért aggódna bárki is.

 

Címkék: helmet dürer kert
https://recorder.blog.hu/2014/10/25/ma_este_helmet_a_durer_kertben
Ma este Helmet a Dürer Kertben
süti beállítások módosítása