„Csukd be a szemed és élvezd, erről szól a zene” – Page Hamilton (Helmet)-interjú

A Page Hamilton vezette Helmet első két lemezével (Strap It On - 1990, Meantime - 1992) a kilencvenes évek elejének egyik vezető zajos rockzenekara volt, a Nevermind utáni mainstream rockrobbanás persze őket is nagykiadóhoz terelte, ők viszont 1994-ben addigi leginkább kísérleti albumukkal, a Betty-vel jelentkeztek. Ezt a lemezt turnéztatják most a húszéves jubileum alkalmából és október 25-én, most szombaton a Dürer Kertben mi is részesei lehetnünk az élménynek. Ennek örömére Hamiltonnal beszélgettünk az albumról.

- A Meantime című 1992-es klasszikus lemezetek után az 1994-es Betty-t is végigjátsszátok újra egy turné keretében. Miért döntöttetek úgy, hogy ezt a lemezt is előveszitek?

- Ha őszinte akarok lenni, akkor nem az én ötletem volt, hanem a londoni koncertszervezőnk javasolta, hogy játsszuk el ezt a teljes lemezt is a húszéves évforduló kapcsán. Nekem meg egyből tetszett az ötlet. Bármire rábólintok, ami áthoz minket Európába. Ha azt mondják, hogy játsszunk Kiss-feldolgozásokat Kiss-fellépőruhában, én akkor is jövök! Na jó, azért a saját zenénket persze szívesebben veszem elő.

- Voltál valaha olyan koncerten a sajátotokon kívül, amin a zenekar végigjátssza egy lemezét?

- Nem, soha. És nem is gondoltam erre a megoldásra addig, ameddig a Meantime-mal meg nem csináltuk. De túl vagyunk a második koncerten és nagyon élvezem. De hogy még az előző kérdésre is visszatérjek, a Betty-t végigjátszani számomra nagyobb élvezet, mint amilyen a Meantime volt. Nem tudom, hogyan vannak ezzel a többiek, vagy hogyan tetszik a rajongóknak, de nekem izgalmasabb anyag a Betty. Nagyobb kihívás is végig előadni.

- Elkészíteni is kihívás lehetett, hiszen az első lemez után a már nagykiadónál megjelent Meantime-mal addigi csúcsotokra jutottatok, de aztán kilépett Peter Mengede gitáros és egy új taggal, Rob Echeverriával kellett nekikezdeni a lemezfelvételnek.

- Akár egy óráig is tudnék mesélni arról, hogy milyen volt a váltás, milyen volt folytatni Peter nélkül, hogyan írtuk a lemezt és vettük fel, de a helyzet valami ilyesmi volt: sikeres New York-i indie underground zenekarból egyszercsak viszonylag kommerciális sikereket is elérő zenekar lettünk a Meantime-mal. A koncertek egyre nagyobbak lettek és a lemezkiadó felől is jött mindenféle vélemény arról, hogy mit kellene és mit nem kellene tennünk karrierünk ezen pontján. Ezek a mindenfelől érkező vélemények természetesen totál ellentétesek voltak egymással, úgyhogy lényegében ezek szakítottak szét minket. Miután már vagy egy aranylemezed, akkor mindenki szeretne belőle egy darabkát. Érdekes idők voltak. Az én megközelítésem viszont az volt ekkor, hogy csináljuk az ellenkezőjét annak, amit az emberek elvárnak tőlünk, illetve annak, amit én gondoltam, hogy elvárnak tőlünk. Például mindenki valamiféle indusztriális lemezborítót képzelt el hozzánk, én direkt valami teljesen lágyat választottam. Direkt szerettem volna a lemezre néhány nagyon nem odaillő, fura dalt, Henry (Bogdan, basszusgitáros, eddig a pontig Hamilton írta az összes Helmet-dalt – a szerk.) is szeretett volna írni pár dalt, abba is belementem. Fontos volt, hogy ne ismételjük magunkat, persze ez a legtöbb zenész számára hasonlóan természetes, de nem mindenki szerette volna, ha váltunk az első két lemez után.

- Mondhatni, hogy ez a ti experimentális lemezetek, erősebb dzsesszes hatások, blues-os hatások, még egy keringős feldolgozás is belefért.

- Arról, hogy milyen lemez legyen, a döntés már akkor megszületett, amikor a dalok. Amikor megírtad a dalokat, akkor eldől, hogy milyen lesz a következő lemezed. Az, hogy kivel veszed fel, milyen produkciós megoldásokkal, milyen stúdióban már csak finomítani tud a végeredményen. És én ilyen dalokat írtam ekkor. Három hónapra elvonultam dalokat írni, míg a többiek bárokban lógtak, aztán közösen ezt hoztuk ki végeredménynek. Henry ekkoriban határozottan erősebben belefolyt a hangszerelésben, mint korábban. Igaz ezután ismét elveszítette az érdeklődését ez ügyben, sokkal inkább lap steel gitáron szeretett volna játszani countryt, mint egy hardrockzenekarban, és ebbe később bele is mászott alaposan.

- Az album kislemezeihez, a Wilma’s Rainbow-hoz és a The Crow filmzenéjeként is szereplő Milkquetoasthoz készült videók elég gyakran szerepeltek az MTV-n ekkoriban. Népszerűsége csúcsán volt a Helmet. Te hogyan viszonyultál ehhez az állapothoz?

- Soha nem érdekelt ezen a szinten a dolog. Leszartam a videókat. Olyanok is. (nevet) Úgy vettük mindezt, hogy része a játéknak. Megpróbáltuk kihozni magunkból a legjobbat zeneileg és örültünk, hogy sokan megvették a lemezeket, és elfogadtuk, hogy ez része a körforgásnak. De amúgy rengeteg fényesre nyalt gyerek pózolt ekkoriban menő videókban, miközben a zenéjük szart se ért, úgyhogy ezzel tényleg nem foglalkoztunk. Én se azért kezdtem Charlie Parkert és John Coltrane-t hallgatni mert kúlok voltak a klipjeik. (nevet) Oké, azt éppen tudtam, hogyan néznek ki a lemezborító alapján, de a zenében ez szerintem tényleg nem fontos elem. Ejtsd le a tűt a lemezre, csukd be a szemed és élvezd, számomra erről szól a zene. A fényes vizualitás elveszi a zenéből a titokzatosságot és a varázslatot.

- A zenekar 1998-as első leállása után 2004 óta ismét teljes erővel üzemel a vezetéseddel és új tagsággal. Kiadtatok három újabb albumot, viszont az utolsó óta már eltelt négy év, hogyan látod a Helmet jövőjét?

- A zenekar első leállása nem az én személyes döntésem volt, ahogy mondtam is, Henry érdeklődése a country felé fordult, John (Stainer dobos, azóta a The Mark Of Cain, a Tomahawk és a Battles dobosaként zenél tovább – a szerk.) úgy érezte magát, mintha a kistestvérem lenne és tovább akart lépni erről a szintről, ami teljességgel érthető. Viszont, amikor a Ghandi után (Hamilton Helmet utáni köztes zenekara –  a szerk.) összeraktam egy újabb projektet és elkezdtünk koncertezni azokkal a dalokkal, amiket a Gahndinak írtam, de soha nem vettünk fel, kaptam egy hívást Jimmy Iovine-től, az Interscope főnökétől és ő győzött meg, hogy a Helmet név alatt folytassam. Most éppen dolgozunk a nyolcadik stúdiólemezen, amihez rengeteg zenét írtunk már, igaz teljesen készen még csak nagyon kevés dalunk van hozzá.

interjú: Dömötör Endre

a Betty című Helmet-klasszikus holnap, október 25-én fog szólni élőben teljes egészében a Dürer Kertben, Facebook-eseményoldal

a Betty teljes egészében hangolódáshoz: 

a Milquetoast klipje: 

a Wilma's Rainbow videója: 

a Biscuits For Smut klipje: