Klippremier! Meztelen Diplomaták: Hogyha velem

2014.10.13. 16:07, Frontrecorder

meztelen_diplomatak_sajto.jpg

Ilyenkor, az ősz beálltával ki ne szeretné visszaidézni az épp' hogy csak elmúlt nyár emlékeit? Ezt teszi a Meztelen Diplomaták zenekar is, ők a fesztiválélményeiket összegezték egy klipben, amit a tavaly tavasszal megjelent bemutatkozó albumuk Hogyha velem című dalára készítettek. 

meztelen_diplomatak_bankito.jpgA Meztelen Diplomaták idén először a Fishing On Orfűn és a Bánkitó fesztiválon is felléphetett, a srácok az itteni élményeiket kamerával dokumentálták, a legjobb pillanatokat pedig a Sellő Grand Hotel albumon található Hogyha velemre vágták össze. A két fesztiválon Skublics Gergő forgatott, aki a Füredi és a Dánok című klipen is dolgozott, míg az utómunkáért Seltsam János, a csapat gitárosa felelt. Eredetileg valamikor késő ősszel vagy a tél elején akarták kihozni a klipet, hogy visszacsempésszenek egy kis nyarat a nagy hidegbe, de a jelenleg (még) tartó indiánnyár hatására úgy döntöttek, most van itt az ideje, hogy közzétegyék. A klipből egyedül a gitáros szerint a zenekar első Fishingjének legemlékezetesebb jelenete maradt ki: "a 30Y koncert alatt a toi­toi­okban kerestem Matyi telefonját, amiről csak annyit mondott, hogy beleejtette az egyikbe. Aztán másnap visszatértünk a tett színhelyére és két segítőkész biztonsági őrrel és néhány érdeklődővel együtt kihalásztuk az elveszett telefont. Azóta is boldogan használja" - meséli Jani.

A dal szövegét és zenei alapját egyébként a zenekar egykori basszusgitárosa és jelenlegi külsős szövegírója, Szacsvay Gergő írta svájci kinttartózkodása alatt. "Amikor külföldre mész dolgozni egyedül, az első hónapjaid általában nagyon magányosak. Különösen a hétvégék, amikor hirtelen tengernyi üres idő szakad a fejedre. Kemény időszak. Az ember szíve ilyenkor sokszor hazarepül. Visszagondolsz azokra, akik fontosak neked. És hogy az unalmat jó messzire elkergesd, dalt írsz erről. Dalt írsz azokról, akik közel állnak hozzád. És ha a dal szerkezete úgy kívánja, leszűkíted a személyek számát pont nyolcra. Azt hiszem, valahogy így történt" - idézi fel a dal megszületését.

A fesztiválos kalandjaik után a Meztelen Diplomaták legénysége új dalok írásával töltötte a nyarat, melyeket a közönség először október 16­-án hallhat a Gozsdu Manó Klubban (Facebook-eseményoldal itt), a Hogyha velem klipje viszont itt rögtön megnézhető:

https://recorder.blog.hu/2014/10/13/klippremier_meztelen_diplomatak_hogyha_velem
Klippremier! Meztelen Diplomaták: Hogyha velem
süti beállítások módosítása