Dalpremier! Ed Is On feat. Jordán Adél: Azt kérdezem...

2014.09.26. 11:00, rerecorder

aztkerdezem1.jpg

A 2005-ben Tasnádi Bence színész-zenész által alapított szentendrei Ed Is On némi pauza után 2013-ban indult újra és még abban az évben bejutott az A38-as Talentométer tehetségkutató döntőjébe, valamint Jordán Adél színésznővel kiegészülve adott egyre több koncertet. Most pedig új dallal jelentkeznek, amely egy klasszikus férfi-nő duett.

edison5.jpgAz Ed Is On gimiszenekarként jött létre, aztán miután Tasnádi Bence dalszerző-basszusgitáros-énekes a Katona József Színház színészeként tűnt fel újra, az időközben szünetet tartó négytagú zenekar (Bencén kívül Rokonál Benedek gitáros-billentyűs, Várvölgyi Szabolcs gitáros és Pucsek András dobos) is reaktiválta magát 2013-ban - ezúttal már a szintén Katona-tag Jordán Adéllel, mint állandó vendégvokalistával. A formáció a 2013-as Talentométer tehetségkutatón pop-rock kategóriában volt döntős, aztán sok koncert után mentek most stúdióba először együtt és rögzítettek egy új dalt, amiben Jordán Adél már nem csak vokalista, hanem a klasszikus férfi-nő témát boncolgató szerzeményben az egyik főszereplő is. A dal szándéka szerint arra keresi a választ, hogy "miért bomlanak fel manapság oly könnyen a kapcsolatok, házasságok, mit nem teszünk meg házasságaink egyben tartásáért vagy éppen mit teszünk azok felbomlásáért."

Tasnádi Bence még ezt mesélte a dal hátteréről: "A párkapcsolatokban egyre sűrűbben diadalmaskodik az ego. Kit szeretünk valójában akkor, ha leginkább csak magunknak tudunk tetszeni, s ennek a "tetszés"-nek órákig tartó előkészületei vannak a tükör előtt? Tényleg az a legfontosabb, amit a tükörben látunk? A 35, a 40, a 60, vagy a 70? És egész életünkben hajszolni fogjuk azt a mínusz 5 évet, meg a mínusz 2 kilót? Pedig, ha rágyúrnánk kicsit a belső értékeinkre, készségeinkre, egyéb adottságainkra, és elérnénk, hogy valaki azokba szeressen bele, végre feladhatnánk ezt a szörnyű szélmalomharcot az idővel szemben! Igenám, de mi van, ha a másik fél meggondolja magát és meglép mellőlünk, mert megteheti, és ezzel újra visszaránt minket e kóros játszmába? Hisz manapság semmi sem kötelezheti az embert, hogy hű maradjon, semmi sem garantálhatja számunkra a fészek biztonságát, vagy meglétét legalább. Egy élet leforgása alatt 2-szer, 3-szor is bátran örök hűséget lehet fogadni Isten előtt, majd ugyanennyiszer el is lehet válni. Mi értelme így a házasság intézményének? Nincs más választásunk, mint megpróbálni örökre 20 éves kapatos csitriknek és virgonc fickóknak tűnni. Bár annak a szemében maradunk örökre fiatalok, aki még ismert minket felnőttkorunk forró hajnalán! Szóval bonyolult dolog ez, mindig is az volt…” 


az Ed Is On és állandó vendége, Jordán Adél legközelebb október 1-én, jövő szerdán játszik a Kuplungban, Facebook-eseményoldal


a Jordán Adéllal közös Azt kérdezem...


http://edisonzenekar.hu/

https://recorder.blog.hu/2014/09/26/dalpremier_ed_is_on_feat_jordan_adel_azt_kerdezem
Dalpremier! Ed Is On feat. Jordán Adél: Azt kérdezem...
süti beállítások módosítása