(X) Egyre több és több pozitív kezdeményezést találni a világban, amely a zene segítségével próbálja összehozni az embereket, és ösztönözni őket saját környezetük élhetőbbé tételére. Itthon a legfrissebb ilyen példa a FŐTÁV I LOVE PANEL – Pimp My Pipe projektje, amely egy csővezeték színesre festését tűzte ki célul a helyi lakók, valamint amatőr és profi dizájnerek bevonásával (a MacBook- és iPhone-nyereménnyel kecsegtető pályázaton szeptember 15-ig bárki indulhat, részletek alább). Mivel az újpesti lakótelepen élők életminőségének javítását megcélzó akcióban részt vesz két rapper, Busa Pista és Zsolaa is, adja magát az ötlet, hogy bemutassunk néhány olyan külföldi példát, ahol más és más módon ugyan, de szintén zenészek aktív közreműködésével valósul meg egy-egy városszépítő-közösségépítő elképzelés.
Naná, hogy Pharrell Williams ebből sem maradhat ki. A jövő héten Bécsben fellépő énekes-producerről régóta köztudott, hogy az egyik legérzékenyebb és legsokoldalúbb alakja a popzene világának. Rengeteg zenén kívüli aktivitása közül is kiemelkedik az egyelőre előkészítő fázisban járó Pharrell Williams Resource Center, amely amellett, hogy a fenntartható építészeti design egyik remek példája, megvalósulását követően fiatalok számára kialakított közösségi tér lenne. Az egészen különleges tervek, melyek szerint a természet és az épület harmóniában áll majd egymással, erőteljesen optimista-futurista hangulatot árasztanak, ami nem véletlen. Ahogy Pharrell is nyilatkozta, a cél az, hogy olyan épületet alkossanak, amely mintha a jövőből került volna ide, így is ösztönözve a gyerekeket arra, hogy igazán nagy dolgokat hozzanak létre. A projekt azon a Virginia Beachen valósulna meg, ahol maga Pharrell is felnőtt, az egész projekt célja pedig jóval túlmutat az épület létrehozásán. “Ha minden nehéz sorsú fiatalokkal teli közösség rendelkezne a gyerekek számára a tanulás lehetőségét és a technológiai újításokhoz, valamint a művészetekhez való hozzáférést biztosító központtal, akkor a fiatalok meg tudnák találni a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy sikerélményt szerezzenek maguknak” – nyilatkozta a kezdeményezés kapcsán a kalapos világsztár. Persze Pharrell addig sem tétlenkedik, amíg a központ felépül: tovább irányítja a fiatalok tehetséggondozásával foglalkozó alapítványát, a FOHTA-t. Íme a Pharrell által megálmodott épület látványterve:
Hasonló alapítványt hozott létre Common, az egyébként is tanító jellegű szövegeiről ismert rapper. A manapág egyre nehezebb helyzetben lévő chicagói fiatalok számára hatalmas jelentőséggel bíró The Common Ground Foundation hét évvel ezelőtt jött létre, azzal az elsőrendű céllal, hogy a nehéz sorsú városi gyerekek előrelépését segítse. A 13 és 15 éves közötti fiatalokat megcélzó programok elsősorban a művészeteket és a kreativitást helyezik a középpontba, de az évente megrendezett nyári táborokban kitérnek például az egészséges életmódra és alapvető gazdasági-pénzügyi kérdések oktatására is, sőt a kiválaszott fiatalokat három éven át mentorok is segítik iskolai előremenetelükben. Ez a fajta elköteleződés egyre gyakoribb a befutott előadók körében, az egyik legsikeresebb példa erre Usher hosszú ideje futó tehetséggondozó alapítványa, de a georgiai rapper, Ludacris is indított már hasonló projektet. Common és támogatottjai:
Hogy a hiphop mennyire fontos a városi közösségekben élő fiataloknak, és milyen szervesen beépült egyes amerikai nagyvárosok bizonyos városrészeinek kultúrájába, azt eddig is tudtuk. Tavaly azonban egy street art-művész, Jay Shells (nyitóképünkön) minden eddiginél szemléletesebben és ötletesebben érzékeltette mindezt. Rap Quotes projektjének keretein belül ugyanis jópár, híres vagy kevésbé híres hiphopdal szövegéből vett idézetet vitt fel egy-egy táblára, és helyezte el őket az adott szövegrészben éppen említett New York-i utcaszakaszokra (az első adagnyi táblát itt lehet megtekinteni). Az egységes dizájnnal rendelkező, egyébként is illegálisan kihelyezett táblákat aztán szabadon magukkal vihették a környéken lakók. Ez az akció (amelynek idén aztán egy második Los Angeles-i felvonása is lezajlott már) egyszerre hívta fel a figyelmet a fiatalok zenéjére és annak identitásképző kulturális hatásaira, a lakóterület mint élettér meghatározó mivoltára, és persze nem mellékesen még egyedivé is tette a sokszor egynemű köztereket. Ami a FŐTÁV akciója nyomán megvalósuló új tereptárgyról is elmondható lesz...
Játékleírás
Csőszínesítés indul: készíts egyedi tervet a FŐTÁV Facebook-applikációjában található rajzprogrammal vagy töltsd fel saját grafikai szoftvereddel készített alkotásodat, és ha szavazatokkal a legjobb ötven közé kerülsz, plusz a szakmai zsűri is téged választ, akkor a távhővezeték a te terveid alapján fog megújulni. Emellett egy MacBook Air boldog tulajdonosa is lehetsz!
A Játék a Facebookon létrehozott alkalmazás (https://www.facebook.com/fotavzrt/app_514039665391205) keretében zajlik, ahova a Játékszabályzat és Adatvédelmi nyilatkozat elfogadása után a játékban részt venni kívánók regisztrálhatnak. Profi grafikusok és lelkes csőszínesítők egyaránt jelentkezhetnek.
A szakmai zsűri a legkedveltebb 50 versenyzőből választja ki a 2. és 3. helyezettet is, akik egy-egy 16 GB-s iPhone 5C-t nyerhetnek, valamint a szavazók által legtöbb like-ot gyűjtő versenyzőt – különdíjasként – szintén egy iPhone 5C (16GB) okostelefonnal díjazza a FŐTÁV. A szavazók között pedig egy iPod nano kerül kisorsolásra.
A pályaműveket (maximum 10 db/fő) 2014. augusztus 18. és szeptember 15. között lehet feltölteni a FŐTÁV Facebook appjában, a jelentkezési feltételek, a játékleírás, valamint a sorsolás részletei pedig a www.facebook.com/fotavzrt oldalon olvashatók el.
Videó a rapidézeteket utcára vivő gerillaprojektről:
Itt pedig Busa Pista és Zsolaa már 100.000-es nézettségű kampányklipjének vadiúj, hosszú verziója: